Hordozható múzeum

A pop art, konceptuális mûvészet, akcionizmus Magyarországon a 60-as években

TATAI ERZSÉBET

A nyáron a Dorottya utcai Galériában a hazai konceptuális mûvészet múltjából – a javából – lehetett válogatást látni. A kiállított munkák olyan széles spektrumot fogtak át, amellyel kiválóan reprezentálható a konceptuális mûvészet szerteágazó mivolta. Ez a divergencia a munkákban manifesztálódó problémafelvetésre, témákra és gondolkodásmódra egyaránt jellemzõ. Voltak nyíltan politikai tartalmú mûvek (Pauer Gyula: Marx – Lenin, 1970; Gulyás Gyula: Hordozható utcakõ, 1972) és olyanok, amelyeknél csak a “sorok közül” volt kiolvasható a “jelentés” (Türk Péter: Döglött méh nem ad mézet, 1972). Mások a mûvészet jelenkori létezési módjára kérdeztek rá (Erdély Miklós – Jovánovics György – Major János: Major János kabátja, 1972) és olyanok is szerepeltek, amelyek a kortárs mûvészetre reflektáltak. Halász Károly Hordozható múzeuma 1975-bõl egy orvosi ládikó volt, melynek legfõbb tartalmát a leghíresebb kortárs mûvészek nevével ellátott orvosi fiolák alkották. Voltak szövegmunkák (Legéndy Péter: Fellebbezés mûvészet, 1972), fotók, fotódokumentációk (Konkoly Gyula: Itt jelentkezzen öt egyforma ember, 1969; Hencze Tamás: Tûz-kép, 1972) és poétikus tárgyak (Szenytyóby (sic!) Tamás: 7 dkg õrölt objektív, 1965) ráadásul nem hiányzott a konceptuális építészet sem (Makovecz Imre – Sáros László – Gerle János: Minimál környezet, 1973). Egyes mûvek komolyan fogalmaztak (Csiky Tibor 69 részes mûvének bemutatott oldalpárján Michelangelo Mózes-szobra volt szembeállítva a mózesi képtiltás szövegével), mások ironikusan (Hajas Tibor: A név magántulajdon, 1974) vagy szarkasztikusan (Dr. Végh László: Így röhögtük ki a rendszert, 1964 k.). De elõfordultak paradoxonra épülõ (Ficzek Ferenc: Önlapozó, 1976) és abszurd mûvek is (Szenes Zsuzsa: Lágyított penge, 1976). Tót Endre: Nothing (Semmi) címû 1971-es mûvén a nothing felirat a géppapír aljáig tautológiává “foszlik” ahogy a jelölõt megszüntetve, a jelentést beteljesítve, a betûket soronként, fokozatosan felváltják a nullák.
Az alcím egy nagyszabású mûvészettörténeti kiállítást ígért, a helyszín viszont egy kis kiállítóterem volt. A téma problematikussága, viszonylagos ismeretlensége, kiterjedtsége, és a mai mûvészetre tett közvetett, kisebb-nagyobb mérvû hatása miatt sokkal nagyobb teret érdemelt volna. A problémát (a hely méretéhez képest irreális mennyiségû mû és dokumentáció elhelyezését) a rendezõk igazán elegánsan oldották meg: egyfelõl a kiállítás installálási módjával, másfelõl gordiuszi csomók levágásával. A kiállított mûvek kétharmada konceptuális volt, az akciók és a pop art alkotások háttérbe szorultak. Nem csak mennyiségük miatt, hanem azért is, mert az adott körülmények között nem volt lehetséges azokat kellõen reprezentálni. Nem is érthetõ, miért kellett a lehetetlent felvállalni – ráadásul, ha már egyszer ennél jobban (10 éve az Ernst Múzeumban Keserü Katalin rendezésében) bemutatták a magyarországi “Pop artot” – ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmirõl, ám itt ez az egész problematika fel sem merült. A pop art munkák lényeges, “pop” eleme tûnik el, ha egy kis reprodukcióban közöljük. A címben jelzett Hordozható múzeum ezt ugyan indokolja; mindazonáltal kérdés marad, hogy érdemes-e ilyen munkákat is bevenni a “hordozható múzeumba”. Nem világos az sem, ha az alkotások zöme a 70-es évek elejérõl való, miért 60-as évek szerepelt az alcímben. Ezek a zavarok kiküszöbölhetõk lettek volna a kiállítást megelõzõ tanulmány kivonatának egy szórólapon való közlésével, amelybõl megtudható, hogy mi volt a kiállítás létrehozásának célja, a válogatás és rendezés elve, hogy milyen megfontolásból tették egymás mellé pont ezeket az “irányzatokat”. Igaz, a pop art munkák és akciók kiválogatása is impresszív volt. Például egy fotó mutatta, amint feLugossy László Akvarellfestési akció (1976) címmel a szentendrei Duna vizében igyekszik egy lapra festeni. Vagyis láthattunk egy abszurd, humoros, könnyed, egyben költõi, melankóliával telített mûvészetmetaforát.) A konceptuális mûvek színrevitele mindazonáltal kitûnõ, mint történeti kiállítás hangulatában “korhû” volt. Részben a minimális beavatkozással létrehozott installáció egyszerûsége és szerénysége révén (az U-alakban elrendezett, festetlen falemezek egyszerre szolgáltak térelválasztó, térbõvítõ elemként és tárlókként), részben azért, mert a mûvek többsége A4-esnél nem nagyobb xerox dokumentáció volt; így nemcsak, hogy a leleményesen kitágított térben igen sok (74!) elfért, de a fekete-fehér megjelenítési mód is sugallt valamit a mûvészet mellõzöttségébõl a Kádár-korszakban. Ezen kívül a fénymásolat akkor a “nyugati” konceptuális mûvészet jellemzõ médiuma volt (nálunk inkább a géppapír és indigó, mert nem lehetett akármit fénymásolni; név szerint jegyezték, hogy ki mit másol). A mûvek nagyobbik hányada korszerû médium, számítógépre kapcsolt vetítõ által jelent meg. A korhû és kortárs sajátos elegyében hihetetlen ökonómiával mutattak be kb. 250 mûvet. Végül frappáns, ahogy ez az egész anyag akár egy bõröndben is elfér. Az utazást konnotálja, és a fõcímet aláhúzza, ugyanakkor ténylegesen is könnyen és olcsón szállíthatóvá teszi a kiállítást.
Minden kiállításhoz szorosan hozzátartozna a magyarázat – értõk és nem értõk számára egyaránt –, feliratozás a mû adataival, szórólap vagy tájékoztató felirat stb. Különösen igaz ez olyan kiállítás esetében, amely nem saját korunkban készült mûveket mutat be, hiszen már nem a mi “evidens” közegünkbõl, problémáinkból, érzékenységeibõl adódik – fõképpen, ha a bemutatott korszak (terület, kultúra) ismeretlen vagy feldolgozatlan. Másodszor, ha csoportos kiállításról van szó (ahol még az alkotó lelkivilágába való beleélés útja sem járható), harmadszor pedig olyan mûveknél, amelyek befogadásánál nem a “vizuális élmény” dominál (ahol elvileg sem lehet a beleérzésre apellálni). Olyan kiállításon pedig, ahol a tárgyak többnyire a mûveknek csupán részlete vagy a tárgy reprodukciója, esetleg dokumentációja, szöveg nélkül eleve nem teljes a bemutatás. Egy akcióról készült fotó – ha nem tudjuk, mi volt az akció, nem sokat ér. Egy fényképhez legalább egy ismertetõ leírást illik mellékelni. Például Szemadám György Kitömött állata (eredeti címe: Értelmezhetetlen csomag elvesztése), egy utcai akció fõszereplõje volt. Szemadám 1972-ben egy kitömött jávorszarvast becsomagolt és a Szondy utcába állított, ezzel egy olyan helyzetet hozott létre – és ez a lényeg – amelyben utcai járókelõk találkozhattak egy furcsa tárggyal. A különbözõ “találkozásokat” Haris László fényképezte. Az akció végét – amikorra az emberek már jócskán “levetkõztették” az állatot – az jelentette, hogy “civil rendõrök /?/ »letartóztatták«” az állatot. A kiállítás rendezõje egyáltalán nincs tekintettel a befogadóra, ha nem tájékoztatja arról, hogy a kiállított mûveket mikor, milyen célból, miféle közegben készítették, miért éppen így állítják most ki, ezzel a címmel stb. Persze felfoghatjuk ezt a kiállítást egy új mûnek is, ám az alkotó(k) életútját, szándékát (hogy vajon miért sajátítja ki pont ezeket a régi mûveket) stb. akkor is fontos lehet tudni. Egyébként ma már nem lehet A4-es lapokat úgy bemutatni, mint 30 évvel ezelõtt; nem érdekes egy magánügynek tûnõ, érthetetlen xerox-gyûjtemény – csak megértett történetiségével együtt van meg az értéke / értelme. (Ezen a kiállításon a mûtárgylista is egy fluxus-mû volt: a nézõnek ki kellett találnia, mi szerint vannak felsorolva a mûvek – azok ugyanis nem az alkotók névsorában, nem idõrendben és nem a kiállított tárgyak sorrendjében szerepelnek – a tárgyak mellett pedig csak számok voltak). Kontextusából, környezetébõl kivágva ez a mûvészet is ugyanolyan ezoterikus marad, mint volt – sõt, újrateremtõdik az az elzártság, aminek a kiállított mûvek készülésének idején politikai okai voltak. Ma egy elméleti (vagy bevezetõ vagy magyarázó) szöveg nélkül 30 éves munkákat (fénymásolatait) bemutató kiállítás nem más mint egy, a misztikus bölcsesség hímporába hempergetett kijelentés.
A cikkhez felhasználtam Bodóczky István észrevételeit.

(A pop art, konceptuális mûvészet, akcionizmus Magyarországon a 60-as években, Dorottya Galéria, 2003. 07. 16. – 08. 23.
Szamizdat - alternatív kultúrák Közép- és Kelet-Európában 1956-1989 kiállítás keretében a Hordozható Múzeum látható lesz a Millenáris Park D termében 2004.01.31-2004.05.02)