Misszió vagy árletörés

BÁV Kortárs aukció

Sinkovits Péter

Ez év április elsején rendezte 4. Kortárs aukcióját a Bizományi Kereskedöház és Záloghitel Rt. a Lónyay utcában. A katalógus címlapján, a városban kiragasztott plakátokon mindenütt Lossonczy Tamás Kristályosodás címû 1964-es képével reklámozták rendezvényüket. A aukció iránt érdeklõdõ joggal hihette azt, hogy Lossonczy festménye a fõ attrakció, tehát ezt a mûvet helyezik
az érdeklõdés középpontjába. Az egyes képekhez kedvcsináló leírások készültek, mint a nagy magán aukciósházak katalógusaiban, ahol mûvészettörténészeket bíznak meg a felkínált mû leírásával, történeti kontextusba helyezésévei, eredetvizsgálatával. A BÁV Lossonczy-képe esetében is ez történt, de a szócikket író Hargitay D. Dávid nem kívánt a Lossonczy szakirodalomban különösebben elmélyedni, pedig kézenfekvõ lett volna, hiszen a mesterrõl 1995-ben kiadónk monográfiát jelentetett meg, a korszak egyik legjobb szakemberének, Pataki Gábornak feldolgozásában. Kedvcsináláshoz itt lehetett volna szakmai érveket találni, megpróbálni ellensúlyozni azt a hatalmas, lehangoló ellenérzést, amit a rendkívül magas kikiáltási ár a potenciális vevõk körében keltett. Érdemes megvizsgálni, hogyan jöhettek létre az irreálisan alacsony és irreálisan magas kikiáltási árak, mert ez a zavaró ellentmondás jellemezte a BÁV 4. Kortárs aukcióját. Ha a példaként felhozott Lossonczy mûbõl indulunk ki, s megpróbáljuk az immár élõ klasszikusnak számító mester munkásságát a nemzetközi mûvészeti piac kontextusába helyezni, akkor azt mondhatjuk, hogy ebben az összefüggésben az ár rendkivül alacsony. Hasonló nagyságrendû európai mesterek mûvei a világ nagy mûvészeti piacain ennek az árnak többszöröséért kelnek el. A Lónyay utcában azonban ez a festmény nem talált vevõre. Visszavitték. Mi lehetett az oka? Elsõként a rendkívül magas kikiáltási árat kell megneveznünk. Elkedvetlenítette, elriasztotta a
mûre vágyakozó gyûjtõket. Azt gondolták, talán alacsonyabb áron is hozzájuthatnak ilyen kvalitású mûhöz. Az árakban megjelenik egy nagyszabású, éveken át végzett, kitartó menedzselési munka. A vevõvel el kell hitetni, hogy a mûért kifizetett ár reális, várhatóan ezt az aukciós piac is visszaigazolja. Erre azért van szükség, mert a mûgyûjtõk mellett jelentõs piaci szereplõként jelentkezõ befektetõk is így érezhetik biztonságban pénzüket. A klasszikus és a 20. századi modernek esetében az elmúlt évtized aukciós gyakorlata, a nagy mesterek valóban jelentõs mûvei esetében kialakított egy többé-kevésbé megbízható árat, amelyet az aukciósházak újabb és újabb árverései megerõsítenek.
A kortárs mûvészek árai többnyire nem Magyarországon alakultak ki, hanem az esetek nagy részében Németországban, esetleg Európai más országának piacain. Itt a viszonyítási alap a helyi mûvészek munkáiért kifizetett összegek, melyek a magyar mûveket is magasabb rangsorolásba helyezte, de természetesen közelébe sem kerültek a nagy nyugat-európai mesterek eladási áraihoz. Ugyanaz a folyamat játszódik le itt is, mint a gazdasági élet más területein. A képzett magyar munkaerõ Nyugat-Európában is jól eladható, különösen akkor, ha áraival a belföldi munkavállalók igényei alá megy. A mûtárgyak is olyan "eurós" piacon jelennek meg, ahol az átlagkereset a tízszerese a magyarénak, s a mûtárgyakat vásárló középosztálybeli értelmiségiek jövedelme még ennél is sokkal magasabb, tehát a számunkra megfizethetetlennek látszó mûalkotásokat minden erõfeszítés nélkül meg tudják vásárolni.
Ha a külföldön kialakított, s Magyarországra bevezetni kívánt árak tekintetében vizsgáljuk meg a 4. Kortárs Mûvészeti Aukciót, akkor három csoportba oszthatjuk a felkínált mûveket. Az elsõbe tartoznak azok, melyeket a mûvésztõl kértek el, aki ragaszkodott az elõbb vázolt folyamatban elért áraihoz. A Nyugat-Európában portyázó nagy mesterek hamar megneszelték, hogy itt zavaros ügyletek folynak, s nem is adtak munkákat a megmérettetésre. Volt azonban a jelentõs progresszív mûveknek egy csoportja, amely az álgyûjtõktõl került az árverésre. Itt elsõsorban olyanokra kell gondolni, akik a mûvészektõl évekkel ezelõtt, a piac beindulása elõtt rendkívül nyomott áron kikönyörögték a vágyott mûtárgyat, majd a valódi értékének ismerete nélkül vitték be szerzeményüket az aukcióra. Ezekkel a tárgyakkal valódi árletörést lehetett végrehajtani, de kellett hozzá az elkedvetlenített aukciós közönség.
A harmadik csoportba tartoznak a valódi mûgyüjtõk, akik abban érdekeltek, hogy megszerzett mûkincseik valódi áron kerüljenek be a mûtárgypiacra, s az aukció pénzügyi és szakmai biztonságot nyújtson. Õk maradtak hoppon, mert a valódi árak ezen az estén elkerülték az aukciós csarnokot.
Az aukción az ügyes vevõk jártak jól. Például az, aki megvette Hencze Tamás 1971-es Piros és fekete címû képét 400.000-es leütési áron, vagy Konok Tamás Piramis címû mûvét hasonló áron, vagy Bukta Imre 1994-es Táj fákkal címû nem sokkal kikiáltási ár felett 120.000,- Ft-ért.
A képeket nagyrészt a rendkivül alacsony kikiáltási árak ellenére visszavitték. A Báv valószinûleg missziónak szánta vállalkozását, hogy olyan kortárs mûveket vitt kalapács alá, amelyekre elõrejelzések szerint nem volt várható nagy érdeklõdés. Nem is kívánták felkelteni a licitálási vágyat menedzselési munkával, így aztán a mûveket alacsony áron ütötték le. Az igazán jelentõs mûvek a magas indulási árak miatt komoly vevõ számára elérhetetlenek voltak, így visszamaradtak. Csak az igazán szerencsések jutottak olcsón nagy mesterek mûveihez, mert az aukció inkább volt alkalmas arra, hogy az árakat letörje, semmint hogy a kortárs képzõmûvészet számára új vevõket találjon.