Contemplatio activa – Tevékeny szemlélődés

Baksai József Vita activa című kiállítása

SZEIFERT JUDIT

„…és íme nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér.” – a Jelenések könyve (János Jelenések 6, 12) így írja le a hatodik pecsét feltörését, az Apokalipszisnek azt a pillanatát, amikor Isten haragja kiárad a földre. Baksai József (1957) legújabb, most bemutatásra kerülő sorozatának megfejtéséhez Szent János apostol látomásai jelentik az egyik kulcsot. Azonban Baksai konkrétan nem ábrázolja az előbb idézett jelenetet, mégis a Vita activa című sorozat hét darabja együttesen ezt a részletet idézi fel. Már a hetes szám is János misztikus látomásának leírásával kapcsolja össze a képeket (a történetben hét pecsét feltöréséről, és hét trombitaszó felhangzásáról ír Szent János apostol).

Két másik mozzanatot lehet János jelenései közül beazonosítani, a második pecsét felnyitását (A második pecsét), illetve az apokaliptikus vízió egy későbbi eseményét, a hatodik trombitaszó felhangzását (A hatodik harsonaszó). Azonban elsősorban a címadás utal ezekre a jelenetekre, ábrázolásukban Baksai József nem követi a bibliai leírást ezeken a képeken sem. A második pecsét feltörésekor János egy vörös lovon ülő alakról ír, akinek kezébe egy nagy kard adatott, hogy a békességet elvegye a földről (János Jelenések 6, 4). Baksai festményén egy talpig vörös papi ornátusba öltözött figura áll, aki ágyúlövedéket tart a kezében. A ruházat vörös színe utal az apokaliptikus jelenetre, így a véres öldöklés, illetve a pusztító tűz szimbóluma. Az egyházi személy arca plasztikusan kiemelkedő, roncsolt felület. Az egymásra halmozott festékrétegekből kialakított fej az alakoskodó elrejtőzés kellékére, az álarcra emlékeztet, ugyanakkor a félelemkeltés fokozásának eszköze. A hatodik harsonaszó felhangzásakor szabadulnak el az Eufrátesznél megkötözött angyalok, akiknek küldetése az emberiség harmadának elpusztítása. Baksai képpárján egy-egy angyal látható, amint egymással ellentétes irányban repülnek, bombával kezükben. A sötét gomolygású háttérben résnyi világosság nyílik, amely a pusztítást követő (meg)tisztulás, és ugyanakkor a megmenekülésbe vetett hit, a remény jele.

A korábbi és a később lezajló mozzanatok mindegyike a végkifejlet drámai fokozásának eszköze, illetve Baksai József munkamódszeréből következik. A sorozat mégsem a bibliai hely napjainkra átültetett, aktualizált parafrázisa, illetve semmi esetre sem illusztrációja az ott leírtaknak. Nem is egyszerűen a párhuzam megvonásával a korunkban állandósult világvége-hangulat megidézése és fokozása motiválja az alkotót. Képeinek aktualitása nem merül ki az újszövetségi történettel való kapcsolatban.

Amint azt a továbbiakban is látni fogjuk, Baksai József soha nem csak azt mondja ki egyértelműen, amit kifejezni szándékozik. Azaz az elsődleges tartalmakon túl minden művéhez járul egy másik, látszólag az elsővel ellentétes értelmezés is. A nézőt, a megjelenített elemek asszociatív társítása vezeti el az alkotó számára lényeges, de első megközelítésben konkrétan nem látható, illetve nem nyilvánvaló momentumok felfedezéséhez.

Filozofikus spekulációra azonban nincs szükség, hogy megértsük műveit, hiszen többek között a címadással, és komplementer fogalmakat felidéző asszociációs módszerével is irányítja a befogadói folyamatot.

Baksai József alkotásai már akkor zavarba ejtenek minket, amikor műfajilag igyekszünk meghatározni őket. Festmény-plasztika vagy plasztikus festmény? Alapvetően egyik sem és mindkettő egyszerre. Ez a kettősség, a látszólag egymásnak ellentmondó, de egymás létét feltételező mozzanatok jellemzik egész művészetét, és hatják át most látható legfrissebb sorozatát is.

Már a kiállítás címe, Vita activa (’tevékeny élet’) is tulajdonképpen a fogalom párját a „vita contemplativa” (’szemlélődő élet’) kifejezést idézi fel. Mint már említettem, Baksai József képeinek befogadása képzettársításos módszert feltételez, amelynek lényege a hiány, a meg nem lévő megidézése, annak kiegészítő párja által.

A fogalom kontraszt-párjának asszociációját igyekszik felkelteni, és ezzel indukálja a valódi tartalmi elemek befogadását. A vita activa és a vita contemplativa mellett, a fény és a sötétség, a kint és a bent, a lent és a fent, a tűz és a víz, a levegő és a föld, a lélek és a test jelentik ezeket a közös tőről fakadó, egymás pandanjainak, ellentéteinek tűnő, de egymás nélkül nem értelmezhető, létezni képtelen, szervesen összefüggő relációkat.

Az alkotásaiban rejlő, előbb említett műfaji kettősséget a legkönnyebb feloldani, hiszen Baksai József par excellence festő. Tradicionálisan a táblakép műfajában alkot, illetve fakturális megoldásaival meg is újítja ezt a hagyományosnak számító technikát. Minden felületképzési megoldás, amelynek eredményeként reliefszerű faktúrák keletkeznek, ebben az összefüggésben értelmezendő és értelmezhető. Bár tagadhatatlan, hogy munkái a művészeti ágak és műfajok kölcsönhatását, és határaik megszűnését is jelzik, mégis alkotói megközelítése, hozzáállása alapvetően festészeti problematikán alapul. Számára a színek, a fények, a matériák, valamint az anyagtalan és testetlen, érzékeinkkel egyáltalán nem, vagy csak részlegesen felfogható jelenségek megragadása, vizuális leképezése az elsődleges. A képfelszínből kitüremkedő részletek is kizárólag festékből állnak, és elsősorban a hangsúlyos elemek (szó szerinti) kiemelését szolgálják. Ugyanakkor Baksai műveinek a térbe valóban kilépő részletei a trompe l’oeil festészettel is polemizálnak.

Képzetünkben az általa megjelenített fogalmak, alakok és formák, mint például a lélek vagy az angyal, sok esetben a légies, a könnyed jelzőkkel kapcsolódnak össze. Ennek a mondanivalónak a nyomatékosítására formailag is az ellenpontozást alkalmazza, hiszen éppen a vastagon felrakott festékrétegek súlyosságával hívja fel rájuk a figyelmet.

A faktúrákat szinte felépíti a vászonra, több rétegben rakja a festékcsomókat egymásra, amíg a kívánt vastagságot eléri. Alkotói módszere tehát statikai és szerkezeti körültekintést igényel, így a látszólag spontán alakuló, organikus hatású felületek az alapos tervezés és a véletlenszerűség kettősségének eredményeként jönnek létre.

Ezeken a technikai eszközökön túl az egyes képek felépítése és megjelenített tartalmai is sok ellentmondásosnak tűnő, mégis szorosan összetartozó elemet tartalmaznak.

Minden kép háttere sötét, de a felderengő fény által érezzük igazán nyomasztónak, és félelemmel telinek a hangulatot. A fény megjelenítése egyrészt a teljes elsötétedés előtti pillanatok drámaiságát fokozza. Másrészt a fény jelenléte a (ki/meg)világosodás jele, a remény metaforája is. Ezáltal a sötétség és fény, egymást feltételező, elválaszthatatlan metafizikus egységben jelennek meg.

A sorozat nyitó darabja a Vér és fény című diptichon. A rajta látható oszloppár a jeruzsálemi Salamon temploma előtt álló két oszlopot jelenti, amely a hagyomány szerint a kitartást és az erőt testesíti meg. Az oszlopokat fekélyes sebként vörös rózsák lepik el. A vörös rózsa a keresztény ikonográfiában a szentek mártíromságának jelképe, és amennyiben az ötös számmal (pl. öt szirom, öt darab rózsa) kapcsolódik össze, akkor konkrétan Krisztus stigmáira utal. A jelenlegi diptichon az oszlop allegóriájának és a rózsamítosznak az összekapcsolása révén egyetemesebb mondanivalót hordoz. Általánosan szól a megszenvedett útról, és minden az út során eltűrt, önként vállalt, illetve ránk kényszerített áldozatról.

A Bárka című kép elsődleges jelentése az özönvízzel, a kiválasztottak megmenekülésének ótestamentumi történetével (Mózes I. 7-8.) kapcsolódik össze. Ugyanakkor a festményen lévő bárka formailag inkább egy fedeles doboznak tűnik. Mohosnak ható, organikusan burjánzó felülete, és a csukott fedele alól kiszűrődő narancsszínű fénysáv a tárgyat élővé, mágikus erejűvé változtatja. A lezárható forma szintén kettősséget jelez, hiszen egyrészt védelmet nyújt, s ebben az értelemben kapcsolatot mutat a hajó és a keresztény egyház, valamint a frigyláda ikonográfiai megjelenítésével. Másrészt csodákat és titkokat rejt, így a láda Pandora szelencéjére is utalhat.

A Víz című képen Baksai egy szokatlan képzettársítással a lélek testből való kiszállásának pillanatát ábrázolja. A lélek vízbuborék formájában hagyja el a testet, s ezáltal a víz a halál utáni állapot, a tisztaság, de ugyanakkor az éltető erő szinonimájaként értelmeződik. A guggoló, kuporgó mezítelen figura formailag felidézi Baksai korábbi, Gyermekjátékok című sorozatának egyik szereplőjét.

A Hírnök angyalfigurája egyszerű szerzetesi csuhára emlékeztető ruhadarabot hord, ezzel A második pecsét egyházi előkelőségének ellenpontjaként jelenik meg. Égiekhez való tartozása nem csak angyalszárnya miatt egyértelmű, hanem ezt jelzi a talajtól elemelkedő lebegése, illetve az, hogy a fény és a sötétség (monokróm fehér és fekete sávval jelzett) határán áll. Míg A második pecsét papi ruhás alakjának árnyéka a háttérre vetül, addig a Hírnök árnyéka ovális foltként jelenik meg a földön.

A Hírnök, A második pecsét illetve A hatodik harsonaszó című festményeken az égi szférák küldöttei (angyalok, egyházi ornátusba öltözött személy) kezükben fegyvert tartanak. Így a szokatlan társítás révén ezek a művek tartalmilag mutatnak kapcsolatot a Gyermekjátékok-sorozattal, ahol a kisgyermekek játékszereként megjelenített valódi fegyverek elsősorban a gyermeki ártatlanság és a brutalitás összekapcsolásával döbbentenek meg.

A Víz, a Hírnök és A második pecsét más megközelítésben is összefüggő darabok, hiszen a három alapelem: a víz, a levegő és a tűz szimbólumainak is tekinthetők. Ilyen módon alkotnak hármas egységet a sorozaton belül, és mintegy külön triptichonként is értelmezhetők. Azonban összetartozásukat nem fedi fel olyan egyértelműen, mint az egy képként megjelenő vertikális oszlop-diptichon esetében (Vér és fény), vagy A hatodik harsonaszó horizontális képpárjánál. Ez utóbbi festmények azonban inkább egymás pandanjainak tekinthetők. Ezt jelzi, hogy nem egymás mellett, hanem egymástól elkülönülten jelennek meg a kiállítótérben, s ezáltal mintegy keretbe foglalják az egész sorozatot.

A vita contemplativa ábrázolásának keresztény ikonográfiai gyökerei Dürer 1514-ben készült Szent Jeromos-metszetéig nyúlnak vissza. Itt Dürer a keresztény tudós és gondolkodó ábrázolásával jelenítette meg a ’szemlélődő életet’, szemben a ’tevékeny életet’ (vita activa) ábrázoló Lovag, Halál és Ördög című lappal. A vita activa és contemplativa szembeállítása a válaszút egyik közismert metaforája nem csak a keresztény művészetben. Többek között Aeneas történetével kapcsolatban is megjelenik, és a szerelem (vita activa) helyett a kötelességet (vita contemplativa) választó Aeneas az erény jelképévé vált. Tehát minden esetben a szemlélődő élet választása jelenti a helyes utat.

Baksai Vita contemplativa című képe festészeti hitvallás, és az egész sorozatot összefoglaló mű. Nem csak azért, mert ezen a festményen több olyan motívum kapcsolódik egybe, ami a sorozat különböző részein szerepel, hanem a rajta megjelenő új szimbólumok is ennek az összegzésnek a részei. Így például az egyetlen fényforrásként pislákoló gyertya, amely miközben fényével mutatja az utat, megsemmisül. Emiatt Krisztus egyik ismert jelképe, s egyben az önfeláldozás szinonimája. A gyertya fényének színében a Bárka narancsos fénysávja köszön vissza, illetve a koponya megjelenése is kapcsolatot teremt a két kép között. Itt azonban a karddal összetört koponya roncsolt felülete nyomasztóan dereng fel a gyertya fényénél. Távolabb egy rózsa, izzó foltként lebeg a barnás sötétségben. Ezen a képen összegződnek a festői megoldások, és a fények, a színek a drámai fokozás eszközeivé válnak.

Ez a kép fedi fel az egész sorozat általános érvényű, rejtettebb mondanivalóját. A kompozíció nem csupán a keresztényi értelemben vett szemlélődő, hanem általánosabban a körültekintő és elmélyült életre int.

A már kifejtett komplementer-képzettársítás módszerét alkalmazva, a sorozat címének pandanjaként összegzi, hogy a meditatív, az átgondolt, a sok erőfeszítéssel járó utak során megszerzett tapasztalatok viszik előre a művészetet, tágabb értelemben a világot. Ugyan nem ülhetünk tétlenül, de mielőtt cselekednénk fontos, hogy átgondoljuk, mit kell tennünk. Baksai József sorozatának tanulsága szerint, az igazi tett a szellemi tevékenységben és a gondolatban rejlik. Ez a tevékeny szemlélődés az egyetlen járható út, és nem a korunk által diktált, a gyors siker érdekében minden emberi és spirituális kapcsolatot felszámoló teljesítménykényszer.

(Újlipótvárosi Klubgaléria, 2005. június 8–24.)