A prinzendorfi próféta könyvei
hermann nitsch: orgia misztérium színház
Muladi Brigitta
Aki június 2-án a Ludwig Múzeum Auditóriumába látogatott, az találkozhatott a 20. századi osztrák művészet egyik legismertebb és egyben a legellentmondásosabb fogadtatású alakjával. Hermann Nitsch a 60-as években Otto Mühl, Günter Brus, Rudolf Schwarzkogler társaságában a bécsi akcionizmus megalapítója volt. Ahol bemutatták a műveit, akár kiállításon, akár akciók formájában, mindenhol hangos botrányok, visszautasítás, az egyház tiltakozása (művészete miatt kényszerült hazáját is elhagyni), de mindig a közönség nagy érdeklődése kísérte. A magyarul első ízben kiadott szövegválogatása, az orgia misztérium színház című kötetének (Adamik Lajos fordításában) bemutatója mégis csendesen zajlott le, az érdeklődés csekélynek volt mondható, a Ludwig Auditóriuma sem telt meg. Hermann Nitsch a fekete öltönyös Bacchus talán már múlt idő? Amikor a könyvrészletek felolvasása és a fordító/házigazda interjúja után Nitsch akcióiból láthattunk gyorsan pergő filmet – a hatás most is eleven érzéseket keltett, így a konvenciózusnak induló, hivatalos könyvbemutató mégis egy nitschi katarzissal ért véget. Nitsch mégsem sztárként vett részt a procedúrán, az előtérben nyílt közvetlenséggel beszélgetett a közönséggel és dedikált. Az írások egyetlen mondatnak látszó – verzállal nem, csak mondatvégi pontokkal megszakított – katartikus betűfolyamot képeznek az animális akciók nyelvi megfelelőiként.
Az 1938-as bécsi születésű művész tavaly rendezte 120. akcióját a saját prinzendorfi kastélyában. Prinzendorf Nitsch gyermekkorának helyszíne, ahol apja 1944-es elesése után édesanyja és nagyapja Johann Nitsch nevelte. A tízéves gyermekben a nagyapa ébresztette fel benne a természet közeli falusi élet, a gyümölcsök, a szőlő, a bor, az étkezés rítusa, de a rajzolás iránti rajongását is. A reklámgrafikusnak készülő Nitschet a művészettörténet, a filozófia, a vallás, az irodalom és a zene egyformán érdekelte, s későbbi transzcendens törekvéseit ekkor alapozta meg. 1960-ban festészetében már az intenzív életigenlés, az érzékek eksztatikus felfokozása (az általános eltompulással szemben) állt a középpontban, s ennek kifejezőjeként a vörös szín. Az akciófestészettel paralel alakult az orgia misztérium színház gondolata, a hat nap, hat éjszaka tartó kultikus teremtés, meztelen emberi testek és állati tetemek orgiális-pusztító-feltámasztó, őrjöngése, szó szerint zsigerig hatoló kegyetlenül animális szadomazo találkozása, a véres nyirokzuhatagban való, illatokkal fűszerezett megtisztulás, melynek legteljesebb 6 napos változatát (az első rövid bécsi akció 1962-ben volt) csak 1998-ban harmadik felesége, Rita Leitenbor segítségével valósíthatott meg. Ennek az akciónak a kellékeit állították ki a bécsi Lichtenstein palotában és a budapesti Kiscelli Múzeumban. A botrány ekkor sem maradt el, az újságok hangos kritikával illették, nálunk még sohasem váltott ki képzőművészet ilyen nagymértékű visszhangot. Nitschet ugyan még ma is megviselik a gyűlölködő kritikák, de töretlenül dolgozik, fest, ír, és tökéletesíti akciószínházának forgatókönyvét, amelyet most a magyar közönség is olvashat.
A kötet Nitsch kiáltványával kezdődik, majd nyolc fejezetben az orgia misztériumszínház és az akciók elméletét tárgyalja. A legérdekesebb a két utolsó esszé – az orgia misztérium színház elmélete és a viszonyom a kereszténységhez – amelyek a könyv lényegi részét képezik, terjedelemben és mondanivalóban egyaránt. Az elsőből Nitsch világképe bontakozik ki, irodalmi, filozófiai, képzőművészeti, zenei és pszichológiai kötődései alapján (pl: Joyce, Trakl, Nietzsche, Grünewald, Rembrandt, Van Gogh, Schiele, Wagner, Bruckner, Freud, Jung hatása).
A második címe is kissé megtévesztő, mert nemcsak a művész kereszténységhez való viszonyát ismerhetjük meg belőle, hanem egyáltalán a vallások tanulmányozását követő felismeréseit kísérhetjük végig. Megtudhatjuk, hogy az ateista, természetimádó, hegymászó nagyapa semmiféle vallásosságot nem adott át unokájának, azonban Nitschet a bibliai történetek és a keresztény vallás rítusa mégis magával ragadta. A háborús bombázások alatt az ötéves gyermek megtapasztalta, hogy az emberek a hit felé fordultak, s akkor az ateisták is imádkoztak. A vallás mítoszának megismerése, a kereszthalál, a mártírium, a feltámadás, a bűn és a megváltás ünnepe, a szertartások, a húsvéti körmenet megszentelt tárgyai, a miseruhák, a kelyhek éppúgy, mint a tömjénfüst, a sok virág, az ünnepi vacsora hangulata már korán felébresztette Nitschben a transzcendens érzéseket. Később világossá vált számára a vallásos és az erotikus elragadtatottság hasonlósága, melyet később az orgiasztikus akcióival közvetített, a résztvevők számára is megélhetővé tett. A kereszténységet lassan a görög mitológia, a keleti filozófiák szorították ki, majd valamiféle általános szinkretizmus, melyben a wagneri kozmikus-mitikus világlátás is helyt kapott. A vallási rendszerek közül a tao állt legközelebb Nitschhez, de minden megismert vallásból egyaránt hiányzott számára az életigenlés. A vallási irányzatok az életet a halálra való felkészülésnek tekintik, az élet azonban ennél több Nitsch szerint. Az életben kell megtapasztalni a halál misztériumát is. Az életben a meglévő, egymást váltó vallási rendszerek Nitsch számára nem elevenek többé, ezért orgia misztérium színházával „újfajta összérzékelési kapcsolatot” hozott létre a – drámai szenvedés, a test kínja és gyönyöre által megtapasztalt – transzcendenciával.
hermann nitsch: orgia misztérium színház, (H. N. írásai 1961–2004, fordította: Adamik Lajos) metronóm kiadó budapest, 2004
Nitsch nem használ írásaiban nagybetűket, a német nyelv jellegzetes mondatközi verzáljait figyelmen kívül hagyva. Vesszőt használ és mondatok végét valamint kezdetét pont jelzi.
