Koroknai a harmadikon

Koroknai Zsolt idő „Z” című kiállítása

Szombathy Bálint

Összegző szándékkal válogatott Koroknai Zsolt (1961) az elmúlt évek terméséből és ennek megfelelően műfaji csoportosításokhoz folyamodott a budapesti Zárt Galéria három termében, a következő sorrendben: grafikák, elektrografikák és fali installációk, objektek. A kiállítás jellegének megfelelően ezúttal magam is summázását kívánom adni a szerző különösen összetett, polifón munkásságának.

Elsőként le kell szögeznem, hogy Koroknai Zsolt lakás-műtermében úgy éreztem magam, mint egy művészeti rendelőben avagy egy alkímista műhelyben, ahol minden pillanatban valamilyen kísérlet zajlik, és párbeszéd jön létre olyan tárgyi jelek között, amelyek eredetüknél fogva nem okvetlenül tartoznak azonos családba. Olyan kísérlet, amelynek részét képezi valamennyi, helyszínen előforduló objektum, a lakásberendezéstől kezdve a különféle, látszatra öncélú művi szerkezetekig, és a hagyományos köntösbe burkolózott alkotásokig, valamint a könyvekig és a hangleképző eszközökig. Nehéz volt hirtelen eldöntenem, hogy egy különc fantaszta lakóterében járok-e – egy fajta Merzbau-ban –, amely a maga teljességében is egy ambientális műnek felel meg, vagy egy szerelőcsarnokban, ahol azon fáradoznak, hogy vegyítsenek egymással természetüknél fogva össze nem tartozó szerkezeti elemeket, mely experimentum befejeztével egy különös szimbiózis alakul ki a lényegében újrafunkcionalizált részek között. Ebben a folyamatban aztán mindegyik tárgyi szegmens új értékként szerveződik újjá, jeltanilag és jelentéstanilag egyaránt átalakul, és sokszor olyan rendeltetést nyer, amelynek olvasata már szinte vissza sem utal eredetének eszmei közegére. Egyszeriben minden új értelmet kap és a szerves összetartozás futurisztikus illúzióját kelti, melynek kovásza nem más, mint a klasszikus veretű vizuális érzékenység és a nyelvi kombinatorika iránti modernista tehetség.

Koroknai szűkebb élettere önmagában is egy neodada assembling, amely közvetlen módon elvezet bennünket eklektikus alkotói világába, hiszen a már kész műtárgyak mellett lerakatát képezi a lappangó gestaltoknak is. Mintha minden arra várna, hogy új értelmet nyerjen ebben a különös intermediális kontextusban; az életesebb tárgyi tulajdonságok beivódjanak a technológiai összekapcsolódásokba, s átértékelődjenek a konvencionális használattól megkopott jelentések, egyetemben a már ismert műfaji-poétikai szabványokkal.

Koroknainak szinte alig akad tiszta műfaji megnyilvánulása, holott külön-külön is jól bánik a leképzés eszközeivel. Biztos tehetséget mutat az összevonás és a keresztezés teremtő műveletei iránt, melyeknek kontextusában a különféle származású nyelvi ismérvek beleérnek egymás holdudvarába. De nem azért, hogy kioltsák, hanem hogy hitelesítsék, egyszersmind erősítsék egymást. Az igazán merész ikonográfiai kapcsolódásokban a dolgok rendre átértékelődnek és új minőségben csapódnak ki, szerves egységgé állnak össze a látszatra összebékíthetetlen elemek. Hol ismerős világ ez, olyan mint az általunk megélt, csak kicsiben, sűrített formában, groteszk metaforakivonatok útvesztőiben; hol pedig ismeretlen, mintha a Holdnak azon az oldalán járnánk, amelyet soha nem mutat felénk. Precízen megtervezett kráterek mint ideológiai gócok, valamint intellektuális labirintusok, melyeknek kijáratában ott a kutatás végső értelmét hitelesítő felismerés a művészet folyamatos megkérdőjelezésének és demisztifikálásának szükségességéről.

A „minden lehet művészet” szállóigéje Koroknainál a „mindenből lehet művészet” jelszavává minősül át. Nincs olyan anyag, tárgy, médium és gondolat, amelyből ne lehetne művészet, vallja a kiállítás szerzője, miközben a művészet fogalmát egyre hangsúlyosabban a kommunikáció fogalmával egyenlíti ki. Koroknai mindenek felett kommunikációs kontextusokat teremt, nem pedig merev esztétikai állapotokat. Nála minden mozgásban van, a műfajok egymással feleselnek, ütköznek és átszűrődnek egymáson, akárcsak az alkalmazott anyagok és az általa kultivált médiumok üzenetei. Művei alapjában véve sajátos közlekedő edények, melyekben ideák és teremtő szándékok keringenek, és amelyeknek üzenetei – a fentiek értelmében – nem konstans értékek. A folyamatos átalakulás állapotában Koroknai rendre megteremti annak a feltételét, hogy művei nyitottak maradjanak és átjárásokat nyissanak más poétikai tartományok felé.

 

(Zárt Galéria, Budapest, 2005. április 27–május 18.)