Foltvonulat

SOMOGYI ZSÓFIA irása

Bitó Ildikó grafikáiról

 

Bitó Ildikó évek óta foglalkozik grafikával. Egyedi munkák mellett mindig is nagyon foglalkoztatták a szitanyomatok, s e sorozataiból, az utóbbi évek alkotói folyamatát bemutató művekből rendezett tárlatot a Ballonyi Galéria.

A fekete-fehér, absztrakt, látszólag tárgynélküli munkák szemlélésében a képcímek is eligazítják a nézőt, vagy legalábbis irányt adnak a művek befogadásának: az egyik legrégebbi sorozat, a Kereszteződések alapstruktúrája például a papírlap közepén egymást átmetsző, majd akár végtelenül folytatódó két vonal. Maguk is, és a köztük áramló anyag is képlékeny, furcsán vibráló. Köszönhetik ezt javarészt az alkotói módszernek, melynek nyomán létrejöttek. A művész először ugyanis papíron dolgozik, fenyőtobozt márt tusba, azzal hoz létre különleges felületeket. Az így kapott munkákat beszkenneli a számítógépbe, s itt használja őket végtelenül variálható, virtuális bázisként. Ebben kutat, hatol le a rajzolatok, festéknyomok mélyére, a raszterpontokig, s ezekből hoz létre új és új mintázatokat, felületeket, alapanyagokat. Belőlük állítja össze azokat a képeket, melyek aztán szitanyomat formájában némiképp megtagadják születésük helyét, a számítógép világát, bár ez így is van rendjén, hiszen a gép itt csak eszköz, segítség az elemzésben.

A raszterpontokra fókuszálás, azaz a nyomtatott kép legapróbb egységeinek használata már a 20. század olyan jelentős irányzataiban is fontos szerepet kapott, mint a pop art. Bitó Ildikónál azonban nem a formai játék, vagy az új nézőpontba helyezés a lényeg. Azzal, hogy a jelenségek, a látványok mélyére hatol, betekintést enged a meghatározó, alapot adó struktúrába, szinte mikroszkópként tárva fel, mi rejlik a felszín alatt, hogy amit látunk, az milyen forrongások, mozgások, finom vibrálás nyomán áll össze keménnyé, megfoghatóvá, egységessé.

Bitó Ildikó alkotói módszere az évek során egyre finomodott és tisztult, s az őt valójában foglalkoztató képi világ sem változott alapvetően – legalábbis első ránézésre nem. Mert az a formai változás, amely során a korábbi sorozatok egymást átszelő, majd továbbhaladó vonalai befejezetté és befoglalttá váltak, mégis nagyon jelentős átalakulásról tanúskodik. A Létfolt sorozaton ugyanis megjelent a tojás-motívum, mint befoglaló alapforma. E művek több szempontból is a már említett Kereszteződések, vagy éppen a Kapcsolódás sorozatok folytatásai. Részben, mert megőrizték magukban a kereszt alapformát, de főként azért, mert a korábbiak egy-egy lapjának mintázata, anyaga kapott új formát az új sorozat darabjaiban. Nem történt törés, nem volt mindent elmosó cezúra a két alkotói fázis között: ugyan az az alap formálódott új, harmonikusabb alakba. A tojás, bár a kereszt alapforma is, világ-egész, teljesség- szimbólumok. Csakhogy az ezt megelőző sorozatokban a találkozási ponton túl a vonalak, az utak ellentétes irányban haladnak a végtelenbe, ahol soha többet nem érintkeznek egymással. A találkozás, két külön helyről érkező két elem érintkezése puha fészekbe kerül, s lezárttá válik a tojások befoglaló formájában. S nem véletlen a puhaság, fészek, egység szavak használata: hiszen női alkotóról van szó, aki az ősi szimbólumok használatával és a dolgok mélyére ásó, kutató attitűdjével természetes módon, mint minden művész, saját személyiségét, termékeny, teremtő emberi-női mivoltát, világ-tudását is képeibe formálja.

S végül essen szó a Keletkezésekről. A részletekbe való lehatolás e két munkán mintha nem ment volna olyan mélyre, nem a raszterpontok áramló, meditatív vibrálása a formák matériája. A fotogramok világát idéző nyomatokon mintha eltávolodtunk volna a legmélytől, de csak annyira, hogy minden sokkal képlékenyebb és folyékonyabb lehessen, mintha az éppen teremtődő, formáját kereső földgolyóra, világra látnánk rá.

Nincs ábrázolt valóságrészlet, bármi, szemünk által tudott dolog megidézése, nincs tér és nincs idő Bitó Ildikó művein. Megszokott dimenzióink nélküli világba visz alá, vagy éppen emel fel bennünket a művész – túl mindazon, ami a hétköznapok megfogható és megélt élménye.

(Ballonyi Galéria, 2005. III. 23–IV. 1.)