Regionális gyűjtemények
A zágrábi Sudac-kollekció
SZOMBATHY BÁLINT
A közép-kelet-európai térség műkereskedelmére egyáltalán nem jellemző, hogy sűrű egymásutánban dobja a piacra a közelmúlt, vagy akár a múlt század progresszív művészetének értékesebb darabjait. Errefelé a korai avantgárd, a konceptuális és a posztkonceptuális tendenciák műtárgy kínálatát még ugyancsak bizalmatlanság és érdektelenség övezi. Nem mintha a régióban nem történnének bizonyos próbálkozások az utóbbi száz esztendő modernista teljesítményének művészettörténeti láttamoztatására és tudományos megközelítésére, ám nyilvánvaló, hogy az összkép még koránt sem teljes. Elég, ha csak a házunk táján nézünk körül, szemrevételezve, hogy az átfogó szakmai feldolgozás körvonalait – különösen a 60-as / 70-es évek produkciójának viszonylatában – még csak sejteni sem lehet.
Számunkra is felbecsülhetetlen tapasztalatot és egyben pozitív példát jelenthet annak a frissen felavatott gyűjteménynek a földrajzi közelsége, melyet ez év márciusában mutattak be a közönségnek a horvátországi Varasdon (Varaždin), az európai modernizáció peremvidékén. A 72 szerzőt prezentáló kollekciót Marinko Sudac zágrábi műgyűjtő hozta létre, aki – egyelőre – kizárólag a délszláv térség modernista művészetének markáns tendenciáira alapozza műkereskedői koncepcióját. A törzsanyagnak azonban meg van rá minden esélye, hogy azoknak a környező országoknak a párhuzamos törekvéseit is magába építse, melyek nem voltak részei az ex-jugoszláv kulturális kontextusnak. Hiszen olyan művészetről van szó, amely alapvetően nemzetközi, kozmopolita tájékozódású, és azonos történelmi tőről fakad. Regionális kölcsönhatásai így hát több mint kifejezettek: a szlovén, a horvát és a szerbiai-vajdasági anyag közül egyik sem közelíthető meg anélkül, hogy ne lennénk tekintettel a másik kettőre.
Amikor a 90-es évek délszláv művészetéről cikkeztem, rendre hangsúlyt fektettem arra a meghatározó tényre, hogy a titói Jugoszlávia felbomlását követően a valamikor azonos kulturális-művészeti közegben mozgó alkotók és értelmiségiek emberi és szakmai kapcsolatai esztendőkre megszakadtak, szinte senki sem tudott egymás tevékenységéről. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a valamikor azonos fronton aktív szlovén, horvát vagy szerb művészek külföldi, jobbára nyugati rendezvényeken találkozhattak első ízben, amióta a háború elkezdődött. Tíz évvel ezelőtt tehát szinte még mindenki a szegregáció állapotában próbálta meg fizikai értelemben is túlélni a legrosszabbat, szerencsés esetben alkotói munkával maradni fenn. Igaz ugyan, hogy mára ezek a kapcsolatok jelentős mértékben újjáéledtek, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy fél évtizeddel a balkáni háború után egy olyan művészeti-műkereskedői szándék jelenik meg a régióban, amely a néhai nyelvi-ideológiai egységesség folyamatosságát kívánja prezentálni. A Sudac-gyűjtemény érdemeit tehát ebből a szemszögből is értékelni kell.
Marinko Sudac egyelőre nem a kapitális művekre helyezi a hangsúlyt, sokkal inkább arra, hogy gyűjteményében az adott térség és az adott idő lehetőleg valamennyi személyi és anyagi összetevője jelen legyen. A korai és a kései modernizmus ideológiai-nyelvi attitűdjének megfelelően a leletanyagot elsősorban az jellemzi, hogy a művek javarészt papírleképzések. Nyomtatványok, fényképdokumentumok, rajzok, szövegek, művészek fotói, kollázsok, valamint az informel, az absztrakt és a primáris festészet példái fénykinetikai objektekkel, absztrakt plasztikákkal és videófelvételekkel egészülnek ki. Sudac figyelme a látszatra legjelentéktelenebb „fecnialkotásokra”, a műtermek hordalékanyagára is kiterjed. Ügyel rá, hogy ne következhessen be az avantgárd sors fátuma, tudniillik az, hogy valakinek a munkássága az utcára vagy a szemétbe kerüljön (a múlt század első felében így enyészett el számos művész, többek között a zenitista vezér, Ljubomir Micić hagyatéka a belgrádi szemétlerakóban).
A katalogizált állomány hitelesen szemlélteti az exjugoszláv modernizmus fő áramlatait és jelenségeit, 1915-től 1989-ig, vagyis az állami alakzat fennállásáig. A helyi kezdeményezéseket kölcsönhatásában, nem pedig különálló régiókként, a nemzeti felosztás szellemében veszi szemügyre. A kiállítást összeállító Jerko Denegri belgrádi művészettörténész, a téma egyik legjobb ismerője a zenitistákkal, a dadaistákkal (Micić, Klek, Poljanski, Petrov) és a szürrealistákkal (Jocić, Ristić, Tokin) indítja az anyagot, majd a klasszikus izmusokra ráépíti a zágrábi EXAT–51 csoport (Srnec, Richter) konstruktivista törekvéseit, az ugyancsak horvát Gorgona kollektívájának (Knifer, Gattin, Seder, Feller) prekonceptuális munkásságát, majd a vajdasági absztrakciót (Ács), illetve enformelt (Petrik). A konceptuális-posztobjektuális törekvéseket úgyszintén a már értéküket elnyert teljesítmények mentén vonultatja fel, a szlovén OHO csoporttól (Pogačnik, Zagoričnik) a zágrábi (Gotovac, Trbuljak, Martek, Jerman, Stilinović) és belgrádi (Abramović, Todosijević, Urkom) ideaművészeti sejteken át a vajdasági multimediális műhelyekig (Bosch+Bosch, Kôd). Végül néhány szót a magyar vonatkozásokról. A lazább nemzeti szálakon két alkotót találunk: Koloman Novakot (Dobrovnik, 1933), a fénydinamikai objektművészet helyi úttörőjét, és Urkom Gergelyt (Székelykeve, 1940), a belgrádi konceptuális kör tagját. A vajdasági magyarok közül megtisztelő helyet foglal el a névsorban a már említett Petrik Pál (Szabadka, 1916) és Ács József (Topolya, 1914). A Bosch+Bosch csoportba tartozott továbbá Csernik Attila (Topolya, 1941), Ladik Katalin (Újvidék, 1942), SzalmaLászló (Szabadka, 1948) és Szombathy Bálint (Pacsér, 1950). Valamennyien több munkával szerepelnek a Sudac-gyűjteményben.
A Balkán lelkületének ismerői azt mondják, hogy ez a térség általában két markáns arcát mutatja: tud extrémen felemelő és végletekig visszataszító lenni, nem tartozik tulajdonságai közé a középút. A Varasdon felavatott Sudac-kollekció mindenképpen egyik legfényesebb eseménye az utóbbi évek némileg konszolidáltabb európai peremrégiójának, amely máris példaértékűvé válhat a környező, egymással összefüggő kulturális-művészeti kontextusok számára.
(Avantgárd művészet a régióban, 1915–1989. Galériaközpont, Varaždin, 2005. III. 19–IV. 10.)
