Bordács Andrea

Navigációs kísérlet

Beszélgetés Fitz Péterrel és Kicsiny Balázzsal

BORDÁCS ANDREA

Az idén rendezik meg az 51. Velencei Biennálét. A magyar pályázati kiírásban azt olvastam, hogy a nemzetközi főkurátor most nem adott meg központi témát, amire a nemzeti pavilonok reflektál hatnak. A Magyar Pavilonra kiírt pályázatot Fitz Péter nyerte el, aki Kicsiny Balázs műveit kívánja bemutatni.

Mi volt a koncepció?
P. Elég messziről kell kezdenem. Épp a napokban gondoltam végig, hogy 1984 óta ismerem Balázst és a munkáit, ez már szinte történeti távolság. Amikor ősszel kiderült, hogy hamarosan kiírásra kerül a Velencei Biennále kurátori pozíciója, akkor elhatároztam, hogy ezt szeretném megpályázni, mégpedig Kicsiny Balázzsal. Azt gondolom, hogy ami a 90-es évek második felének, s a 21. század első évtizedének hazai művészeti aktivitásá ban Kicsiny Balázs munkássága az egyik leglényegesebb.
Ezt már korábban is gondoltad, amikor korábban a Kiscelli Múzeumban ki is állítottad a műveit.
P. Ez 1999-ben volt, amikor a 23 matróz című installáció bemutatásra került Kiscellben. Ez volt az a pillanat, amikor a szomszédban a délszláv háború tetőzött. A kiállításban minden energiánkat a művek létrehozására és finanszírozására fordítottuk, így nem lett katalógus. Csak Bukta Imrének született egy szövege, melyben ez a reflexió erőteljesen érezhető, nyugodtan állíthatjuk, hogy nagyon baljós pillanatban jött létre ez az installáció.
Megjelent ez a szöveg valahol?
B. A Ludwig Múzeumban lévő kiállításom katalógusában és a Balkonban.
P. A korra és a pillanatra reflektál öntudatlanul is. Balázs úgy viszonyul mindenfajta műtárgy, mindenfajta művészeti gesztus létrehozására, hogy valamiféle mélységbe ás le, a valóságban és a művészetben, konkrétan és szimbolikus értelemben egyaránt. Itt olyan figurákról volt szó, akik tengerészruhát viselnek s a végtagjaik horgonyban végződnek, de ezek a horgonyok tulajdonképpen csákányok is, és a figurák között égő bányászfejlámpák adtak meglehetősen bizarr, kísérteties fényt. A kiállításon nem is volt más megvilágítás, csak ez. Egy nagyon összetett szimbólumrendszer kapcsolta össze a motívumokat.
Korábban egy erről a kiállításról szóló cikkemben azt írtam, hogy mindez mint a művészet metaforájaként, azaz művészeti pokoljárásként is értelmezhető.
P. Művészeti pokoljárásnak és múltban való ásatásnak. A biennáléra visszakanyarodva a két főkurátor, két spanyol művészettörténész Rosa Martinez és Maria de Corral két valójában semmire sem kötelező címet adott meg. Az egyik az Egy kicsit tovább, a másik A művészet élménye. Ezek gyakorlatilag mindenfajta megkötés nélküli mottók. Ebből jött az az elképzelés, hogy valamiféle művészi tájékozódás, térkijejölés bemutatása történjék meg.
Erre a kiállítás címe is utal: Navigációs kísérlet.
P. Igen. Az eredeti terv és az ami végül megvalósul, szellemében nagyon azonos, de az installáció-együttes konkrétan mégis egészen más.
A pályázatra együtt készültetek?
P.Abszolút közösen. Gyakorlatilag két munka azonos, egy videó és a Winterreise, a Téli utazás-sorozat.
Akkor térjünk ki arra, mit fogtok bemutatni Velencében! Hogyan is fog kinézni a Magyar Pavilon?
B. Ahogy az ember belép – mindegy, hogy jobbról balra vagy fordítva indul el,– egy kör alakú, öt méter átmérőjű helységben a Suszterinas című DVD kerül vetítésre a mennyezetről a padlóra, amely tulajdonképpen az időt modellezi. A kör óraszámlap ként fog funkcionálni, ahol a számoknál 12 özvegyi fátylat viselő asszony ül egy-egy suszterszéken. Az idő múlásával szemközt a suszterinas mászik körbe.
P. Középen fekszik egy öregember, a bolygó zsidó. Apokrif evangéliumi figura, aki mikor Krisztust a Golgota felé menet nem engedte megpihenni az üzlete előtti padon, ezért örök bolyongásra, vándorlásra ítéltetett az idők végezetéig. Ez a történet a suszterinasé is, aki szembe megy az idővel.
Az özvegyeknek van valami különösebb funkciójuk, kitüntetett szerepük?
B. Az idő figurái. De menjünk vissza a történet elejére! A lényeg, hogy megtörténjen az idő és a tér semlegesítése, illetve összekeverése. A jelen-múlt-jövő érzetének, a tér bejárhatóságának a megkérdőjelezése, annak az átértelmezése, hogy mi van fönt, mi van lent; mi a bőség, mi a hiány..
Nemcsak összekeverése és átértelmezése, hanem gyakorlatilag a teljes negligálása történik ezeknek a fogalmaknak.
P. Az egyik oldalról Velence, a Velencei Biennále több mint száz éve mindig arról szól, hogy kétévente az adott ország kiállít valamiféle önvallomást, valamiféle önképet arról, hogy hol zajlik a művészet…
B. Vagy kétségbe esetten próbálja eltakarni az önképet és próbál olyan kozmopolita lenni, hogy attól lesz periférikus.
P. Persze ezt a központi téma többnyire befolyásolni szokta, mivel ahhoz is illik igazodni. Most egyik szempont sem merült fel. Azon az állásponton voltunk, hogy nem egy nemzeti- vagy önreprezentációról kellene gondolkodnunk. Adva van egy város, ami kulturálisan a legelképesztőbb csoda. Kvázi egy fikció, hiszen egy város, ami vízre épült, ilyennek tulajdonképpen nem is kéne lennie, ehhez képest 1300 éve létező dolog. Az is izgalmas, ahogy ezek a kulturális és kereskedelmi kapcsolatok összefonódnak valamiféle civilizációs alapmodellként. Velence – össszekötő kapocs kelet és nyugat között. Ha Velencében van az (magyar) ember, otthon van, hiszen az osztrák-magyar kulturális körbe is beletartozik. Tehát ezer szál van, ami a Kicsiny Balázs-féle művészet érdeklődési körébe kapcsolható téma és Velence közötti reflexiót jelent.
Akkor ismertessétek, milyen művekből épül majd fel a kiállítás egésze!
P. A Suszterinas című vetítés megnyitja és lezárja a pavilont, mivel kétszer kerül elő ez az egész történet, mivel a belépő és a kijövő térben is keresztülhaladunk rajta, s ez is megerősíti az örök bolyongást. Az egyik oldalsó teremben lesz a Winterreise, a Téli utazás, melyet Schubert dalciklusának egyik darabja inspirált: idegenként érkezem, idegenként távozom. Ez a Balázs esetében – aki hosszú időt töltött egy másik kultúrában, Angliában – meglehetősen izgalmas találkozási pont.
B. Illetve Velence esetében egy izgalmas értelmezési pontot is ad, hiszen Velence az idegenek gyűjtőhelye, másrészt egy idegeneket nem befogadó helyszín. Ez a fajta kettősség mindenképp megvan. Ennek a műnek az alapideája vázlatrajzként már korábban elkészült.
Ilyen címmel voltak már grafikáid kiállítva a Millenárison (ÚM, 2005/2). Van-e kapcsolat a rajzok és a mostani mű között?
B. Ez végül is a hollandiai Magyar év időszakának a lenyomata. Annyiból is érdekes lehet a történet, hogy Angliából Magyarországra utazva mit látsz? Tenger–szárazföld. Hollandiába elmenve mit látsz? Tenger–szárazföld. És mit látsz, ha Velence fölé ér a repülő? Tenger–szárazföld. És végül, hogy most Budapestre költöztem családostul hosszabb időre, ez is valahogy összefoglalta ezt a nemcsak nem-kontinentális éghajlaton töltött tíz évet, hanem a tenger–szárazföld, illetve a szigetlét problémáját is.
A Millenárison konkrétan voltak is olyan művek, melyek mintegy előzményei ennek?
B. Igen, voltak, például egy vándorló figura láncokkal, bőrönddel és horgonnyal, amit aztán megcsináltam három dimenziósra. Több ilyen munka is van, de általában eltelik négy-öt év, mire megjelenik egy annyira tömör változat, hogy az átfordíthatóvá váljék téri figurává.
Ezen kívül még mit láthatunk?
P. A következő mű az Édes otthon, ahol hat méhkas és egy méhkas formájú, -láncfejű, horgonyos, bőröndös figura egyszerre ironikus, bizarr és tragikus értelmezését adja az otthonnak. A méhkas biztonságát, ugyanakkor a veszélyességét. A negyedik mű az a bizonyos Ivócsarnok, amelyben 12 figura szerepel, s ahol újra feltűnik a Kicsiny művészetében már ismert búváralak mint szimbólum, bár itt pizsamában lesznek és egy kehelyből isznak a víz alatt. Nagyon fontos szerepe van a víz–utazás–helyhez kötöttség, odahorgonyozottság motívumrendszerének. Mindez egészen különös hangsúlyt kap Velencében.
A horgony Velencéhez eleve szorosan kapcsolódik, szinte jelképe neki.
P. Van egy bizarr történet, mely a kedvenc vesszőparipám. Ahogy az ember a Giardini felé elmegy a Hajózási Múzeum előtt, két nagy horgony ötlik a szemébe. Ezeket, ha közelről megnézzük, kiderül, hogy két Monarchia-korabeli hajónak a Tegethoff és a Viribus Unitis nevű csatahajóknak a horgonyai, melyek hadizsákmányként kerültek Velencébe. Ugyanakkor a tengeri nagyhatalomról, Velencéről egy óriási horgony juthat az eszünkbe, melyet most érdekes módon a mi országunkból származó művész idéz fel.
Az egész szimbólumrendszer ars poetica-jellegű, mindig felveszik a horgonyt, majd egy időre máshol leeresztik...
B. A Velencei Biennálékon rengeteg olyan művész szerepel, aki más országban él, mint ahol született, s akiknél nehéz meghatározni nemcsak a lakhelyet, hanem az identitást is. Ezek kezdenek egyre bonyolultabbak lenni, s a kiállítás részben erről az új helyzetről is szól.
A bemutatandó művek mennyire vannak kész állapotban?
B. A Winterreise teljesen kész van, az Édes otthon is, a Suszterinas-film úgyszintén. Most készül az Ivócsarnok…
P. Az előkészületek időben vannak. Az a páratlan eset is előfordulhat, hogy a központi katalógusba olyan tárgyról készülhet műtárgyfotó, ami a pavilonban is ki lesz állítva.
Ez a külföldi művek esetében is ritkán fordul elő.
P. Igen mert nagyon korán, február elején van a műtárgyfotó leadási határideje.
Úgy tudom, a hazai közönség már a biennále előtt is megismerheti a művek egy részét. Az AICA gyűlésen is volt egy beszámoló, s az Óbudai Társaskörben is ki lesz állítva.
P. Sajtótájékoztató-szerű kiállítást tartunk április 5-től az Óbudai Társaskörben, ahol a Winterreisét felállítjuk, s a filmet levetítjük.
S ha szó esett a központi katalógusról, milyen lesz a Magyar Pavilon katalógusa?
P. Internacionális lesz, ami azért is nagyon fontos, mert azt hiszem, hogy ma minden művészeti aktus, projekt csak nemzetközi, egyetemes művészeti összefüggésekbe helyezve tud csak működni. Ez Balázs esetében azért is szerencsés, mert a 90-es évek második felétől a kiállításainak egy jelentékeny része nem Magyarországon került megrendezésre, hanem például Angliában. Mark Bills művészettörténész az angliai jelenlétről és tevékenységéről írt egy tanulmányt, egy ír esztéta, Garin Down pedig a filmjeivel kapcsolatban egy izgalmas szöveget. Ezen kívül Sturcz János ír a pavilonban látható munkákról, s az egésznek lesz egy irodalmi összefogása Krasznahorkai Lászlótól, s jómagam az eddigi munkásságát foglalom össze. Tehát egy alapos tanulmánykötetet hozunk létre.
És ezek mikorra készülnek el?
B. Ezek már megvannak.
Ahogy megpróbáltátok a kiállítást leírni, az a benyomásom támadt, hogy a legutóbbi néhány biennáléhoz (képzőművészeti, építészeti) képest is a pavilon másképp lesz bejárható.
B. Ez így is van. Nem lesz kötelező haladási irány, de ugyanakkor mégiscsak tervezzük a pavilon körbejárhatóságát, mivel a bemutatásra kerülő munkák egy egységet alkotnak.
P. Tehát térbeli és időbeli mozgásra van lehetőség. Ugyan azt, hogy melyik műegyüttes hova fog kerülni, már előre meg kellett tervezni, de a kiállítás rendezésénél még számos esztétikai szempont felmerülhet, így azt, hogy az egész pontosan hogyan fog kinézni, azt ott a rendezéskor fogjuk eldönteni.
Akkor sok sikert a biennáléhoz!

web design: Atóca