Kéz a Képben

Somogyi Zsófia irása

 

Már megint kések, de hát, végülis, még nem jártam erre..., végre, ez a 17-es, igen itt a név is...remek, igen, megyek, második emelet...Zsuzsa nyit ajtót, a festményei ismeretében igen stílusos, fekete narancssárga csíkos felsőben, és kikerekednek a szemei, hogy te jó ég, ki ez a gimnazista, miféle szivatás ez...aztán látom rajta, hogy hisz nekem, hogy én vagyok én...a tea ugyan már kihűlt, de mindezen apró malőrök után lelkesen esünk egymásnak: utóbbi hetek művészeti eseményei, kinek ki tetszik a fiatal művészek közül és miért, hogyan tanították Zsuzsát a szakmára, csak beszélünk és beszélünk....
Körülöttünk békés rendetlenségben tárgyak, festmények, ruhák, gyertyatartók...és kicsit büszke vagyok magamra, hogy a tavalyi diplomakiállításon felfedezett festőnőnél lehetek, aki éppen olyan energikus, színes és érzékeny, mint a munkái...be nem vallott mohósággal kutatom a ruháit, tárgyait, és ezerrel iktat az agyam, hogy aha, ezek a látványok IS a részei e művészetnek...

Talán megengedhetetlen ez a felütés, hiszen hová lesz így a nagybetűs művészet, ugye? De talán nem túlzott bátorság kijelenteni, hogy innen indul. Az emberből magából.
És én éppen ezért szeretem Gesztelyi Nagy Zsuzsa festményeit: hogy a bizonyos szempontból hétköznapi, játékos látványoktól egészen sokfelé, egészen mélybe is elvisznek.
Kezdjük talán all over képeinél, ahol egyfelől nemes egyszerűséggel egy halom ruhát mutat meg nekünk a művész - de a képkivágat, amely minden térillúziót nélkülöz, nem helyezi el nekünk a textileket sehová, hanem beleránt minket a látvány közepébe. A közepébe, ahol a megformálás ugyan hajszál pontos és realista, de a látvány mégis absztrakt. Egyfelől nagyszerű játék, a szemnek, az agynak - mit is látunk, hogyan is látjuk, ez a minta erre tart, az meg másfelé, vibrál az egész halom a színek és formák energikus kavalkádjában. Másfelől igen lényeges kérdés - mit is látunk, s azt hogyan is látjuk, mi a különbség, ha ugyanazt a dolgot távolról nézem, vagy ha közel megyek hozzá? Értsd mindezt a lehető legtágabban.
S az ember tárgyai, testének már nem felfedezhetően, de tudottan lenyomatát, pórusait hordozó ruhák után más műveken megjelenik az ember maga is, illetve a tárgyakhoz egy igen szervesen kapcsolódó része - a kézfej, amivel megérintünk, megfogunk, elrendezünk. Mintha a művész kamerájának keresőjébe bekerült volna a látványba benyúló, azt alakító kéz - hogy maga is látvány-elemmé váljon. Ezeken a képeken sincs térillúzió, a szem nem került távolabb. A kezek szintén teljesen látványhűek, szinte tapintható a bőr puhasága, a kézfej felépítése, térbelisége.
Gesztelyi Nagy Zsuzsa munkái különféle valóságokat sűrítenek két dimenzióra, álom-beli, számunkra csak a festmény által láthatóvá vált, és mindenki által felfogható valóságokat egyaránt.

A fiatal festő a tavaly első ízben megrendezett, diplomázó művészeket bemutató tárlaton elnyerte a Kogart ház díját. Gratulálunk, s az azóta eltelt idő már a díj hatását is sejteti. Hogy korán érkezett-e, vagy épp jókor. S az említett lendületes beszélgetésből, de magukból a művekből is kiderül, hogy inkább inspiráló-elismerő hatása lehetett a díjnak. A keresés, az absztrakt és a realista megformálás egységbe hozásának újabb variációinak próbálgatása, s az egyik legizgalmasabb festői-művészi probléma, az emberi alak megjelenítése, bevonása a két dimenziós művekbe még éppen hogy csak elkezdődött. Ahogy maga Zsuzsa fogalmazott, az eddigi tanulmányok, tapasztalatok, megtalált megoldások után mégis úgy érzi, hogy változás közben van, hogy egy folyamat elején áll.

Ami, azt hiszem, hihetetlenül bíztatóan hangzik, még ha ki is hallatszik belőle az út ismeretlenségéből adódó bizonytalanság is. De teljes meggyőződéssel hiszem, hogy nem lehet máshogy. Igen, nagyon kellenek a biztos pontok az életünkben, választott tevékenységünkben egyaránt, hogy létezni, működni tudjunk. Kellenek, hogy életünk szerteágazó hálózatának feszítőpontjaiként, útjaink határjelzőiként irányt mutassanak, s tovább indulhassunk belőlük.

Egy könyvben olvastam: egy ember elindult, hogy felfedezze, megtanulja saját magát. Mindehhez segítségül egy térképet kapott az angyaloktól. E térképen nagy vonalakban mindig látszott a környék, amerre éppen járt. De egyetlen egy dolog volt mindig kristálytisztán látható, egyetlen egy pont, amelyet mindig a következő felirat jelzett: Itt vagy most. S ennél nagyobb ajándékot - a magunkra való, jelen idejű rálátás képességét, s a múlt illetve jövőbeli kétségek kiiktatásának lehetőségét, talán nem is kaphatunk. Így ugyan nincs segítség és mentség, és csak az egyetlen hasznos dolgot tehetjük: tovább csináljuk. De mindegy, hogy hogyan kezd hozzá a folytatáshoz az ember. Lényeg, hogy hozzákezdjen.
Zsuzsa, ehhez kívánunk most neked mindent, ami csak kell hozzá.
Mert itt vagyunk most. És nagyon örülünk annak, amit látunk.

Jó tárlatnézést kívánok!