Beszélgetés Kőnig Frigyessel a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorával

A Képzőművészeti Egyetemen az új rektor kinevezése új koncepciók megjelenését, reformokat sejtet, noha a több mint száz éves intézmény oktatási szerkezete az évtizedek során kialakult, sok nagymester formálta, alakította mind a mai napig. Milyen változásokat terveztél a pályázatodban, amelyet az Egyetemi Tanács akceptált és rektorrá választásodat javasolta?

-A pályázatomat olyan időszakban készítettem, amikor az egész magyar felsőoktatásban jelentős változások várhatóak. Az előző években a sajátos magyar viszonyok következtében megőrizte azokat a szakmai sajátosságokat, amelyek általában a hasonló nyugat-európai intézményekből már eltűntek. Ez természetesen nemcsak hátrányt, hanem előnyt is jelenthet, amelyet a posztmodern szellemi klímában kamatoztatni lehetne. Át kell tehát gondolnunk, hogy mi az, ami továbbra is használható és azt, amin változtatnunk kell. El kell gondolkoznunk azon, hogy mi a hagyomány és a rossz megszokás közötti különbség. A szükséges változtatásokra lehetőséget ad az, ami Farkas Ádám rektorsága alatt kialakult, azaz az intézmény döntéshozatali mechanizmusa és adminisztrációs tevékenységének átszervezése. A bolognai ajánlásokból ki kell választani azokat a pontokat, amelyek az intézményünk számára hasznosak, segítik az intézmény nemzetközi kapcsolatrendszerének kialakítását. Továbbra is marad az ötéves képzés, három éves bachelor szak indítását ezen a művészeti területen nem találtuk indokoltnak. Én hiszem, a művésszé válás és felkészülés ezen a területen több időt vesz igénybe.

-Ezek a külső erők változtatásai, de milyen újításokat terveztek saját elképzelésetek szerint?

-Nagyobb hangsúlyt szeretnénk adni a művészeti kutatásnak. Olyan elődöket említenék meg, mint Kepes György, aki létrehozta a Center for Advanced Visual Studies-t, amelynek nyugalomba vonulásáig igazgatója volt. Itt különböző tudományos és művészeti ágak képviselőiből munkacsoportokat alakított ki, akik környezetformáló, ökológiai léptékű munkákat hoztak létre. Fontos volt Barcsay tevékenysége is a művészeti anatómia pontos kidolgozásával, és könyv alakban történő megjelentetésével.

Amennyiben az egyetem mostani tanárainak publikációit, valamint hallgatóinak szak- és DLA értekezések vizsgáljuk, láthatjuk, hogy ezek a művészeti és a művészetelméleti dolgozatok komoly szellemi tőke. Ezeknek az anyagoknak közzététele, amúgy is jövőbeni céljaink közé tartozik, továbbá a Külügyi Iroda munkájának hatékonyabbá tétele, hiszen számos ösztöndíj, közös projekt lehetősége merült fel az elmúlt években. Létfontosságú, hogy az intézmény bekapcsolódjon ebbe a nemzetközi vérkeringésbe. Számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a hallgatók jelentős részének természetes dolog az utazás, a térbeli és szellemi mobilitás. A velük született életösztön, amit még nem volt képes megfojtani semmiféle börtönlevegő, biztosíték a számukra, hogy a világ problémáit úgy is meg tudják oldani. Tervbe vettük a Doktori Iskola működésének további fejlesztését is. Ki szeretnénk alakítani a diákvéleményezés formáját, amely a hallgatói-oktató oldal kommunikációját segítené elő.

A Barcsay-terem, mint egyetemi gyakorló hely, nyilvános kiállító terem működne továbbra is, hasonlóképp, mint a Zeneakadémia Hangversenyterme. A program továbbra is a következő: diploma, belső pályázati anyagok és társintézményekkel kapcsolatos anyagok bemutatása, a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményének, eddig nem publikált részének, tehát lappangó művészettörténeti értékeinek kiállítása, jelentős kortárs művészek munkásságának bemutatása. Ezek a kiállítások nemcsak az Egyetem hallgatói számára készülnek, hanem a szélesebb nyilvánosság is találkozhat az Egyetemen létrejött és az itt bemutatott értékekkel. Az elképzelés létjogosultságát bizonyítja, a közelmúltbeli Eredeti másolat látogatottsága, valamint a jelenleg is látható Piranesi kiállítás sikere (amely a művész munkásságán kívül hallgatói reflexiókat is bemutat).

-A Képzőművészeti Egyetem részben a régi Műcsarnok épületében működik. Mindig felmerül az a kérdés, hogy a műcsarnoki részt visszaadja kiállítási funkciónak, s az oktatási termekkel más irányba terjeszkedik. Ez a koncepció kudarcot vallott?

- Nem vallott kudarcot. Az elképzelés már Farkas Ádám rektori időszaka alatt is megfogalmazódott, hiszen a város „egyik kulturális főútvonalán” található kiállítótermek bekapcsolása az ország kulturális vérkeringésébe továbbra is célunk. Ebben a Kulturális Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és az NKA támogat minket, őszre minden bizonnyal a helyiségeket klímaberendezéssel tudjuk ellátni, a világítás felújítását is elvégeztetjük.

• A magyar művészettörténet legnagyobb alkotóinak szinte legnagyobb része a Képzőművészeti Főiskolán tanult, innen indult pályája, esetleg tanárként visszatért az alma materba. Ezeknek az időknek bizonyára érdekes dokumentumai gyűltek össze, amely a művészettörténeti kutatást is gazdagíthatja.

• Az egyetem működésének folyamatában nem csupán arról van szó, hogy a mai világban megtaláljuk és fölismerjük mostani helyünket, hanem a múltat is meg kell ismernünk, kutathatóvá kell tennünk. Első lépésként a múzeológiai követelményeket figyelembe véve, igyekszünk minden anyagot regisztrálni, hogy a feldolgozott dokumentum vagy mű a későbbiek során is felhasználható legyen. A Képgrafika Tanszéken, az Anatómia Tanszéken, nem is beszélve a Könyvtárról, nagyon komoly, nagyszámú tételekből álló Archívum található. A Festő, Szobrász, Látványtervező Tanszék archívuma nehezebb helyzetben van, mivel azt archiválás sokkal helyigényesebb, ezért a digitális formát is használniuk kell. Az Intermédia Tanszék is már jó évtizede ezt a megoldást választotta. A Restaurátor Tanszék eredményei közgyűjteményekbe kerülnek. A Tanárképző szak szakdolgozataiból egy kisebb könyvtárnyira való gyűlt össze.

Tevékenységünk dokumentálása kötelességünk, hiszen így tudunk szembesülni a hallgatók és oktatóik által végzett munkával.

• Olyan nagy és gazdag főiskolák, mint például a bécsi, saját nagy gyűjteménnyel rendelkeznek. A bécsi nagy Rubens-kiállítás egyik színtere épp a bécsi főiskola volt, ahol a saját Rubens képeiket is kiállították. Itt másfajta realitásokból kell kiindulni, nagyszerű volt a Másolat kiállítás.

• A híres Balló Ede másolatok egy részét hét-nyolc évvel ezelőtt pókhálósan, porosan hoztam fel a pincéből. Akkor még senkit sem érdekelt. Domanovszky idejében ezekkel volt tele a főiskola összes folyosója, később az egészet elavult, érdektelen anyagnak minősítették, s lehordták a pincébe. Most egyet ugrott a mutató, s újból felértékelődtek, az Egyetemen található anyagot a Szépművészeti Múzeumban találhatókkal kiegészítve állítottuk ki.

• Az évek során többször felmerült, hogy az egyetem terjeszkedik, s így szabadíthatja ki a Régi Műcsarnokot. Legutóbb az merült fel, hogy az egyetem a Vörösmarty utca felé haladva a hátsó traktusokkal bővíthetné ingatlanját. Napirenden vannak ilyenfajta törekvések?

• Aminek pillanatnyilag realitása van, az az oktatás körülményeinek méltó színvonalra emelése. Jogilag miénk a Bábszínház épülete, de amíg új színházi épület nem készül, addig nem vehetjük birtokunkba. Felmerült viszont olyan lehetőség, hogy esetleg Erdélyben vásárolunk ingatlant művésztelep céljára. Terveink vannak, de az anyagi realitásokkal kell az elképzeléseket szembesíteni, de számításba jöhet azonban a kolozsvári Sapientia, illetve a Nagyváradi Egyetem művészeti karával való szorosabb együttműködés lehetősége.

• Változik az oktatás karaktere az újabb kihívások miatt?

• Az elengedhetetlen szakmai ismeretek megszerzése mellett, mintegy stratégiai pontja a programomnak a művészeti élet közegébe integrálódás elősegítése. Ezek a fiatalemberek öt évet kapnak a sorstól, hogy felkészüljenek szakmailag, s ez alatt az idő alatt kell felvértezni őket arra, hogyan kell az egyetem befejezése után a társadalomba beilleszkedniük, érvényesülniük. Hogyan kell kiállítást szervezni, hogyan kell galériással tárgyalni, hogyan kerülhetnek helyzetbe. Szeretnénk tehát, ha galériák, múzeumok, közintézmények képviselői, esetleg egy menedzser, egy jogász vezetné be ezekbe az alapvető ismeretekbe, hogy ne érje őket sokkszerűen az a realitás, ami a kinti életben uralkodik.

• Nekem az a benyomásom alakult ki, hogy a most végző művészhallgatók helyzete sokkal jobb, mint a korábban végzetteké. A vizsgakiállításokon vezető kortárs művészeti galériások jelennek meg, sokszor másod, harmadéves hallgatók is bemutatkozási lehetőséget kapnak egy-egy galériában. Felmerül a kérdés, hogy a korán jött siker nem ártalmas-e a fiatal művész pályájára?

• Azt mondhatom, hogy igen is, meg nem is, ez a személyiségtől függ. Az Egyetemnek feladata a tehetséges fiatalok - akik egyébként felnőtt emberek - pályára segítése. Van akinek a siker szárnyakat ad, van, akit megbénít. Ez attól függ, hogy saját értékrendjébe hova helyezi el a váratlan eseményt. Visszaemlékezve főiskolás koromra, én is átéltem egy hasonló helyzetet. 1980-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek egy rajzkiállítást, ahová én is beküldtem egy munkát. A mesterem jól leszidott, hogy hogyan vettem a bátorságot, hogy főiskolás létemre országos rendezvényre küldjem be a rajzomat. Azóta is rossz érzéssel gondolok erre az afférra, s örülök, hogy a mai diákok ilyen helyzetekbe nem kerülhetnek.

• Milyen a generációs helyzet a tanárok között? Korábban problémát jelentett, hogy túlsúlyba kerültek az idősebb mesterek.

• Sok tehetséges fiatal kolléga működik az egyetemen kívül, akik az oktatásban is hasznosan léphetnének fel. Ami a mesterek korát illeti, azt mondhatom, hogy a kor alapján nem ítélhetjük meg egy-egy kollega teljesítményét. Ha valaki hatvanhoz vagy hetvenhez közelít, az nem jelenti, hogy lelassult vagy félreinformált, ugyanúgy az sem biztos, hogy a harminc körüli mester friss és tájékozott. Az is egészen biztos, hogy sokkal nagyobb teher nehezedik a mai mesterekre, mint a húsz-harminc évvel ezelőttiekre, mint a múltban, hiszen ötször-hatszor annyi diákkal kell foglalkozniuk, mint elődeiknek. A békés és nyugodt korrigálás, beszélgetés a művészet mibenlétéről továbbra is fontos, ámbár nehezen megvalósítható. Más technikákat kell alkalmazni, mert a rövid idő lehetetlenné teszi, hogy mindenkivel személyes kontaktust lehessen kialakítani. Mondhatjuk ugyan azt, hogy felfordult a világ, de ugyanakkor örülhetünk is annak, hogy ilyen sok ember kerül közel a művészethez.

Sinkovits Péter

főszerkesztő