Távolságtartó valósághűség

Mátis Rita legújabb munkái

SZABÓ NOÉMI

MátisRitát mint vérbeli festőművészt ismerhetjük meg a St.artGalériában kiállított, legfrissebb műveit bemutató tárlaton. Úgy tűnik, hogy számára az olajfestés ősi technikája örökké újat mondó, titkokkal teli festészeti eszköz. Művein az olajfestés és a szórópisztoly együttes alkalmazásának forma és térteremtő lehetőségei is megjelennek. Célja, hogy mániákus anyagszeretetének az olajfestés segítségével a legtökéletesebb formát adja. Mérhetetlen igénye van a mesterségbeli tudás elsajátítására, professzionalitásra törekszik, és ezért szívós makacssággal kísérletezik, próbálkozik, lefest és újrafest. A tág témakör megmaradt, nemiség, szexualitás, erotika. Csakhogy míg korábbi térberendezésein, installációin (Barcsay terem, 1994) vagy konceptuális jellegű akcióin (Édes húsom, Pécs, 1998) a szexualitást mint a fogyasztói társadalom triviális tömegtermékét állítja elénk, nem kevés kritikai felhanggal, addig újabb olajképein az erotika egy másik aspektusa, a meztelen emberi test intimitása kerül előtérbe. Míg régen a konkréttól szeretett volna elvonatkozatni munkáival, addig ma a nagyon is viszonylagos „konkrétumot” szeretné feltárni. Keresi a saját maga igazolását, életének és művészetének értelmét önmagán keresztül; ezért jelenik meg gyakori témaként nagyméretű képein a saját alakja, mintegy attraktív önmodell.

A festészeti eszközökkel létrehozott illúzió, a naturalisztikus részletek, néhol öncélú leíró jelleg, az amatőr fotók beállításaira emlékeztető kompozíció azonban abszurditást ad műveinek. Minden festői technikát, eszközt bevet, hogy a látvány csábító, a néző érzékeit csiklandozó, valósághű legyen, de az eredmény mégis távolságtartó, hűvös. A képei erotikusak akarnak lenni. A fedetlen mell, a kecsesen ívelő hát, a csábos tekintet, vagy éppen a bőrön csorgó víz érzéki tárgyiassággal vannak rögzítve a vásznon, de ettől nem válnak valóban, a néző számára érzékivé, kívánni valóvá vagy hihetővé. Harsány színeivel, dekoratív naturalizmusával kommerszé válik a téma. Mátis kötéltáncot lejt a giccs és a provokatív művészeti gesztus között. Kompozíciói nem rejtélyes, kibogozásra váró gondolati konstrukciók, nem kell elvonatkoztatnunk a lefestett helytől, személytől, tárgytól, mert a művésznő nem fejti ki ezekről véleményét és nem hoz társadalmi ítéletet sem, motívumai nem akarnak túlmutatni önmagukon. A primér témát – legyen az női vagy férfiakt, naplemente a tengerparton, vagy akár három hal – csak ürügyül használja fel Mátis annak érdekében, hogy szabadon tobzódhasson az anyagok minőségének és intenzív színeinek megörökítésében. Nagyobb méretű képei mellett most először kerültek kiállításra egészen apró csendélet tanulmányai. A banális, egyszerű csendélet kellékek (pohár, gyümölcsök stb.) élőbbek, vibrálóbbak, és kevésbé mesterkéltek, mint aktképei.

Mátis Rita eltávolodva a posztmodern törekvésektől, a legnehezebb és legnemesebb festői feladatot vállalta. A klasszikus testábrázolást szeretné továbbfejleszteni a leghagyományosabb eszköz, az olajfestés segítségével, a legnagyobb mesterek (Velázquez, Ingres, Courbet stb.) által kijelölt utat követve. A művész részéről magas fokú szintetizáló kézség és (ön)kritikus szemléletmód szükségeltetik ahhoz, hogy mindezt egyéni festőiséggel töltse meg.

(St.art Galéria,2006. II. 9-ig)