Sinkovits Péter
Az utópia bűvöletében – Weininger Andor
Beszélgetés Bajkay Éva
művészettörténésszel
Pécsi Kisgaléria, 2006. XI. 3–26.
Ponton Galéria, 2006. XI. 30–XII. 20.

Hogyan készült a pécsi és a budapesti Weininger-kiállítás? Miért nem a Nemzeti Galériában, az új épületszárnyban rendeztétek a budapesti bemutatót?
A Magyar Nemzeti Galéria megkapta a művész hagyatékának egy részét, mely elsősorban a pécsi pályakezdést mutatja, illetve reprezentatív válogatással végigvezet az egész életpályán. A művek muzeológia, tudományos feldolgozása után, idén, Weininger Andor (1899–1986) halálának 20. évfordulóján rendezhettük meg a bemutatót.
Várkonyi György, akivel már több mint két évtizede számos hazai és külföldi avantgárd kiállítást csináltunk, örömmel szervezte meg a tárlatot, a Gamus Árpád vezette Pécsi Kisgalériában, és hozott össze Szirtes Gáborral, a Pro Pannonia Kiadó igazgatójával a katalóguskönyv megjelentetésére. Több ötlet után a másik komoly érdeklődő a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ponton Galériájának vezetője, Halasi Rita volt. A számukra közeli téma vonzotta. Decemberre tettük a kiállítást, a Bauhaus immár világörökség részét képező dessaui, szimbolikus üvegépületének 80. évfordulójára is gondolva. Ide kötődött Weininger alapvető tevékenysége. A Magyar Nemzeti Galéria már csak azért sem jöhetett szóba, mert 1991-ben már Németországból átvettünk egy másik anyagú Weininger-vándorkiállítást.
Hogyan kerültek Magyarországra Weininger művei? Úgy tudom, hogy ebben a Te személyes erőfeszítéseid is nagy szerepet játszottak az elmúlt évtized során. Munkád során ismeretes, hogy számos hagyatékkal gazdagodott már a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteménye, hogy csak párat említsek: Uitz-, Lesznai-, Dömötör-, Mund-, Márffy-, vagy gondolok a Libay-hagyaték ausztriai felkutatása után rendezett kiállításra.
A hiánypótlás a muzeológusok egyik legfőbb feladata. Törekvés, keresés, de szerencse és türelem, hit és makacs kitartás is kell hozzá. Többnyire nem a pénzen múlik. Szerencsém volt. Az előkészítés, aktahalmazt kitevő levelezés és szakmai publikációk után általában csak a hazaszállítást finanszírozta a minisztérium, ahogy ez a Weininger-művek esetében is történt. A New York-i Weininger Alapítvány a mester 80 művét és több mint 80 vázlatát adományozta nekünk. Ki kellett ezt várni és érdemelni a világ olyan nagy múzeumainak sorában, mint a Metropolitan Museum of Art, Busch-Reisinger Museum Harvard University, Yale University Art Gallery, Neuberger Art Museum of the State University of New York, Art Gallery of Ontario Toronto, vagy Európában az Ulmer Museum, az Erzbischöfliches Diözesanmuseum Köln vagy a Bauhaus Museum Weimar.
Soknemzetiségű baranyai családban született a művész. Mikor és hogyan települtek a Weiningerek Magyarországra?
Az apai ősök a Duna egyik forrásvidékéről tutajon érkezett németek voltak, akik 1800 körül új megélhetést keresve jöttek társaikkal a török hódoltság után ritkán lakott területre. Andor szülőfalujában Karancson (ma Horvátország) a svábok és a magyarok békésen megfértek egymással és a délszláv lakóssággal.
Weininger Andor felmenői között voltak-e művészek?
Festőről nem tudunk. Zenészcsalád volt, apja kántortanító, majd a pécsi dóm orgonistája. Így vált Andornak és húgának, a későbbi híres zenetanár Margitnak már gyermekkorától vérévé a zene.
Mikor határozta el Weininger Andor, hogy a képzőművészetnek, a tárgyformálásnak szenteli életét? Mennyire sikerült tanulmányait felhasználni későbbi hivatásához? Kik hatottak rá?
A pécsi Ciszter Gimnázium híres, de nem eléggé feldolgozott önképzőkörében tanult először rajzolni és festeni. Martyn Ferenccel egy osztályba járva ismerte meg és másolta is Rippl-Rónai motívumait. Molnár Farkas nyomán 1918-ban a pesti Műegyetem Építész Karára iratkozott be, de a történelem viharaiban visszatért Pécsre, ahol a Művészkörben az expresszionista fiatalok társaságában érett festővé.
Mikor került a weimari Bauhausba, és milyen szerepet töltött be a később Dessauba átköltözött főiskola munkájában?
Pécsi társaival – Breuer Marcell és Forbát Alfréd nyomán – 1921 őszén iratkozott be a legmodernebb német főiskolára. Az építész, Walter Gropius vezette új típusú műhely-iskolában a modern művészet legnagyobb mesterei: Itten, Feininger, Kandinszkij, Klee stb. tanítottak alapvető formatant. A festészeti osztály után Weininger az Oskar Schlemmer vezette színpadi kísérletekhez kötődött leginkább. A holland konstruktivista Doesburg tanítása és Huszár Vilmos példája nyomán folytatta elemi forma- és színkísérleteit. A színpadi térben mechanikusan mozgásba kívánta hozni a geometrikus elemeket, fény és hangeffektusokkal, mintegy a mai multimédiás előadások őseként. Megalapította a Bauhaus zenekart, a zongoránál a különböző népek zenéjéből improvizálta dadaisztikus szerzeményeit. Dessauban már szervezőként volt a főiskola munkatársa. Építészeti álma, egy Gömbszínház terve nagy feltűnést keltett az 1927-es magdeburgi kiállításon.
A Gömbszínház eszméjét mikor dolgozta ki, s milyen esélye volt a megvalósításnak?
Akkor szinte semmilyen. Utópikus terv volt, ahogy félgömb magasságig tervezte a nézősorokat gyermekkori cirkuszélményei és az antik aréna színház elvének továbbgondolásával. Középen, függőleges tengelyre szerelt elemeken léptek volna fel a színészek, közvetlen kapcsolatot teremtve a közönséggel. A mozgás, a hang, a fény új dimenzióit akarta megnyitni a hagyományos színházzal szembeni, szinte éterikus térben. Példája nyomán az 1930-as évektől napjainkig születtek üvegkupolával fedett gömbépületek, de ez akkor a „holnapután színháza” volt, ahogy a kritika nevezte.
Berlini tartózkodása és pályája hogyan alakult? Miért kellett onnan tíz év múlva távoznia?
1928-ban Gropius, Breuer, Moholy-Nagy és mások után hagyta el a Bauhaust és Berlinben működött a főiskola bútor szakán végzett feleségével, Eva Fernbachhal. A közös, színes bútorterveken kívül építésvezetéssel, reklámgrafikával és szabad idejében festészettel foglalkozott, mintegy túllépve a Bauhaus hagyományos táblaképet tagadó koncepcióján. Az extrovertált, bohém egyéniség egyre inkább befelé fordult. Szürreális vízióin megjelent a számkivetettség érzése. A biológia, a természettudományok keltették fel érdeklődését, de a valóság konkrét megfigyelése helyett az irracionális megérzések kerültek előtérbe az egyre fenyegetőbbé váló külvilággal szemben. Magyar állampolgárként feleségével a nácizmus idején mint idegenek nem vállalhattak munkát. Ahogy a modern művészek közül oly sokan, ők is elhagyták Németországot, és az absztrakt művészetre nyitott Hollandiába költöztek. Előzőleg még kiállított a Tamás Galéria külföldön élő magyar absztrakt művészeket felsorakoztató kiállításán Budapesten.
Szürrealista munkáival bekapcsolódott a szürrealista mozgalomba is?
Weininger nem vette át az automatikus írás, a szabad asszociációk tételes követését. A szabadságvágy képi motívumaiban azonban szépen megnyilvánult. A hajók, a megkötözött vitorlás szimbolikus jelentést is hordoztak. Az a sajátos szürrealizmus lett művészetére jellemző, mely a megbolydult világban a természet és az ember harmóniáját romantikusan az ősi alakzatokban, leginkább a tengeri lények világában próbálta meglelni. Biomorf absztrakt formái ősi életjelekként foghatók fel, a racionális világkép csődjéből való játékos kiútkeresésnek. Nem lett a nemzetközi szürrealista mozgalom aktív résztvevője, de 1950-ben kiállított Párizsban a Salon des Realites Nouvelles második kiállításán.
Milyen jellegű és jelentőségű volt hollandiai tartózkodása idején a Créatie csoporttal kialakított kapcsolata?
A II. világháború után gyorsan felpezsdült holland modern művészeti életbe Weininger is bekapcsolódott. A korszerű festők és írók köre erősen Párizshoz kötődött. Régi Bauhäusler társaival együtt Weininger is folytatta részben biomorf, részben konstruktív képalkotói tevékenységét, és 1948–50 között rendszeresen kiállított az amszterdami festők körével. A budapesti Európai Iskolához nem talált kapcsolatot, bár művészete ebbe a körbe jól illeszkedett volna.
Hollandiából miért Kanadába vándorolt ki, ahol tudomásom szerint a művészeti élet kevésbé volt pezsgő, mint Európában vagy az Egyesült Államokban?
A nehéz hollandiai megélhetési viszonyok miatt a család elhatározta, hogy kivándorol az USÁ-ba. A befogadás korlátai miatt 1951-től Torontóban éltek, várakoztak. Helyzetük az amszterdaminál is nehezebbé vált, progresszív művésztársaságra nem találtak. Weininger festészeti tanfolyamot vezetett, formatervezési feladatokat keresett, de legfeljebb természeti látvány után festett képeit vették be kiállításra.
Mondhatjuk azt, hogy New Yorkban teljesedett ki időskori pályája?
Amikor 1958-tól immár a világ kulturális központjának számító New Yorkban telepedtek le, új világban találta magát. Az 1960-as években felújult az érdeklődés a Bauhaus hagyománya iránt. Kiállítások sora indult útjára, ezeken Weininger színpadi elképzelései is láthatók voltak. A Bauhaus színpadi előadások rekonstrukcióiban maga is részt vett. Művészeti alkotásaiban visszatért az 1920-as évek ideáihoz, elővette régi vázlatait. Azok tovább gondolásával, felnagyításával, variálásával sorozatokat hozott létre egy-egy formaprobléma kidolgozására. A mozgás, a ritmus hangsúlyozását kutatta absztrakt kompozícióin újra meg újra. A geometrikus formákat és alapszíneket variálta kísérletein, melyeken a síkból a térbe, a statikusból a dinamikus kompozíciókba való átmenetet kereste. Az utópia bűvöletében dolgozott élete végéig. Hitt a határok nélkül áradó, a világot szebbé tevő modern formateremtés puritán erejében.
Úgy gondolom, hogy az egyetemes avantgardizmus történetében Kassák Lajos és Moholy-Nagy László sokkal ismertebb, mint Weininger Andor. Valóban így van ez? S miért csak az elmúlt évtizedekben kerültek be művei a nemzetközi konstruktivista kiállítások együttesébe?
Így van, s ebben közrejátszott Weininger befelé fordulása, eredendően szerény, visszahúzódó természete, ahogy Gropius jellemezte őt. Bár az igazgató 1925 őszétől maga emelte Weiningert a főiskola mai értelmű PR-osának posztjára, saját terveit, elképzeléseit nem propagálta, s mint a hagyatékában fennmaradt számtalan munka bizonyítja, műtermében, otthonában a problémák felvetésén jórészt maga-magának, papírra dolgozott. Még korai olajképei is kartonra készültek. Vázlatainak szélén alig megfejthető számításai egy monumentális, arányrendszer szerint felnagyítható színes környezet tervezését tételezik, ahogy az egyikre magyarul ráírta: „rejtélyes görbék, rejtélyes vonalak, rejtélyes formák.” Titkukat az 1980-as évektől a térkoncepciókat elemző egyetemes kiállításoktól a magyar konstruktivistákat világszerte felsorakoztató tárlatokig láthatta a közönség. Sokoldalú egyénisége az utóbbi évtizedben a Weininger Alapítvány közreműködésével szervezett kiállításokon válhatott igazán a művészettörténet részévé. Most, megkésve érkezett vissza Weininger Andor mihozzánk, hazájába, és válik művészete immár magyarul hozzáférhetővé a Pro Pannonia Kiadó kötetében. Ez a katalóguskönyv és a kiállítás egyben az első lépést jelentik a Várkonyi György által beadott terv megvalósítása felé, hogy 2010-ben a pécsi magyar bauhäuslerek munkásságát együtt mutassuk be Berlin után Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében. Legfőbb ideje, csak nehogy utópia maradjon!