Körkérdés

P. SZABÓ ERNŐ

1.

A 2005-ös év egyik, vagy éppen „a” legfontosabb eseménye a kortárs magyar művészet jelene és még inkább a jövője szempontjából a plug 2005 kortárs művészeti kiállítás és vásár volt. Olyan közönségréteggel szembesítette különböző generációkhoz tartozó művészek kvalitásos műveit, amely közönség tájékozottság, információ hiányában valójában nem is tud ezeknek az értékeknek a létéről. Ugyanakkor, mivel a már meglehetősen széles körben ismert, népszerűvé vált Antik Enteriőrhöz kötődve tette ezt, mintegy érzékeltette azt is, hogy a kortárs művészeti alkotások azon túl, hogy esztétikai élményt adnak, értékállóak, tehát megvásárlásuk, gyűjtésük a klasszikus vagy klasszikus modern művekéhez hasonlóan befektetési, tezaurálási szempontból is kifizető lehet. Szinte jelképesnek mondható, hogy a kortársak tavaly, az Antik Enteriőr megszületésének tizedik évfordulóján jelentek meg koncentráltan a vásáron, s hogy bemutatásuk az idén, a Budapest Art Expo Alapítvány létrehozásának tizenötödik évfordulóján kapott az előző évinél meggyőzőbb formát. E formaadás lényeges részének érzem, hogy, az iróniát, öniróniát sem nélkülözve a rendezők a fölső- és alsóház együttesét-ellenpontját alkalmazva, egyben a modern művészet hőskorának szalon-ellenszalon kiállításaira is utalva alakították ki a plug 2005 helyszínét a Műcsarnok melletti, de az összekötő zárt folyosó révén azzal szerves egységet alkotó sátorban.

2.

Ami a sátorban sikerült, a palotában nem. A LUMÚ két nagy kiállítása szinte észrevétlen maradt nemcsak a nagyközönség, de a művésztársadalom nagy része előtt is, ami azért nagyon nagy baj, mert az intézménynek hasonló szerepet kellene betöltenie a kortárs művészetben, mint a szomszédos hangversenyteremnek, a Zeneakadémiának, az Operának a zenében, azaz azzal, hogy látványosságot, az aktualitást és a kvalitást a összekapcsolva nagy látogatószámot vonzó tárlatokat rendez, tovább kell bővítenie a kortárs művészet nyilvánosságát, erősítenie presztízsét. Végül is mindkét bemutató „vendégkiállítás” volt, kérdés, az anyag összeállítói számára mennyire voltak meghatározóak az itteni sajátos szempontok, viszonyok. Innen tekintve a dolgot, már a névadás sem volt szerencsés: a név legfeljebb a Ludwig Múzeumra utal, s nem a kortárs magyar (és egyetemes) művészetre. A bécsi MUMOK sem az igazi, de az legalább egyértelműen jelzi a német anyanyelvűeknek, hogy a Museum Moderner Kunstról, azaz a modern művészet múzeumáról van szó. Ettől még a bécsi Ludwig Alapítvány fontos marad, csak éppen egyértelműbb a viszony a kutya és a farok között.

3.

Két rangos elismerést kapott néhány hónapon belül a Magyar Képzőművészeti Egyetemet éppen csak befejezett Tóth Ágnes festőművész: ő volt a KOGArt másodszor átadott díjának idei nyertese és második díjat kapott az Essl Gyűjtemény fiatal művészek számára meghirdetett nemzetközi pályázatán. Hogy ez a második díj miért nem első, az nem világos, hiszen teljesítménye magasan verte több más országbeli kiállítóét, magyar első díjas pedig nem volt. A tradíciók alapos ismerete mellett egyszerre jellemzi műveit annak a hatásmechanizmusnak az ismerete, ironikus-kritikai szemléletű műbe építése, amely a tömegmédia eszközeit jellemzi, s meghatározó szempont művei értékelésében az a személyesség, amellyel a „közbeszéd” részévé vált témák kezelését is jellemzi.