Vonalfordítás
Eva Hesse rajzai
FORGÁCS ÉVA

A fiatalon, alig 35 éves korában meghalt Eva Hesse (1936–1970) művészete egyre inkább elgondolkodtatja a törekvéseket, tendenciákat, a jelen szétfejthetetlennek tűnő sokszólamúságát megérteni akaró művészetkritikusokat, történészeket és esztétákat. 2002-ben a San Francisco-i Museum of Modern Artban volt életműkiállítása, jelenleg, a MOCA-beli rajzkiállítással párhuzamosan, 2006 szeptember 17-ig  szobrászi, pontosabban térbeli munkáiból látható kiállítás a New York-i Jewish Museumban.
Hesse sok műfajban dolgozott. Plasztikái, konceptuális művei, festményei, és rajzai meglepték kortársait és művész kollégáit. Felfedezések voltak, új anyagok, új eljárások, újfajta műveletek sorozatai, amelyeket a maguk idejében is ekként ismertek el. A Hesse munkásságáról szóló óriási irodalomból az a kép bontakozik ki, hogy a szerzők, akik között pszichoanalitikusok éppúgy megtalálhatók, mint művészetteoretikusok, a jelen képzőművészetének a gyökereit fedezik fel Hesse gesztusaiban és műveiben. Az eredendően közvetlen megszólalásmódot, gondolkodás és poézis egymást nem kizáró, együttes jelenlétét, az elfogulatlan vizsgálódás, nyitottság, kutatói bátorság alapállását. Azt a pillanatot vélik megragadhatónak Hesse munkásságában, amikor az amerikai művészetben különösen fontos minimalizmus – talán az utolsó nagy konszenzusteremtő, a művészek nagyrészét politikailag is egységbe tömörítő irányzat – átadta a helyét annak, amit később új szubjektivizmusnak kezdtünk nevezni, és annak, amire még nevet sem találtunk.
Hesse művei valóban mintegy kinagyítják ezt a pillanatot. Egyszerre van bennük jelen a szürrealizmus szemlélete, az absztrakt expresszionisták közvetlen gesztusa, a minimalizmus letisztultsága és a konceptualizmus radikális kérdésfeltevéseinek a sora, olyan, a képzőművészetben addig nem használt anyagok, mint például latex vagy nejlonfólia újszerű alkalmazásával párosulva.  Rajzain is látható, hogy a forma objektivitása, az anyagok geometrikus alakzatokba rendezése még jelen van, de az esetlegessel és a szabálytalannal együtt. A kontúrok felpuhulnak, a szabályos alakzatok vagy szétesnek, vagy szeszélyes impulzusoknak engedelmeskednek, az anyagok sajátos tulajdonságai érdekesebbé és fontosabbá válnak, mint azok a nagyobb erők, amelyek a minimalista művekben a végleges determinációt demonstrálják. A minimalizmus fegyelmével szemben Hesse nem annyira a megformálás, mint inkább a megformálódás spontán folyamatát követi fegyelmezett figyelemmel, de látszólag be sem avatkozva. Szemlélete abban tér el, pályája során mind radikálisabban, a minimalizmusétól, hogy az ismeretlent engedi be műveibe, a véletlent figyeli meg, nem dönt előre a forma felől. A mű folyamat, illetve gondolkodásbeli és materiális folyamatok dokumentálása.
Eva Hesse 1936. január 11-én születetett Hamburgban. Családja elmenekült Németországból és 1939-ben New Yorkban telepedett le. Hesse a Yale egyetemen fejezte be tanulmányait. Mestere az a Josef Albers volt, aki a Bauhaus előtanfolyamát tanította Dessauban, majd a Bauhaus szellemi örökösének tartott Észak-Karolina állambeli Black Mountain College egyik alapítójaként Robert Rauschenberg tanára is volt.
Mivel a rajz a legközvetlenebb, legspontánabb vizuális kifejezés, egyfajta jegyzetelés – Hessénél a rendszeres naplóírásnak is része - és gyakran nagyobb munkák első vázlata, talán a legpontosabban rögzíti a festő vagy szobrász gondolatait, ötleteit és szándékait. Egy élete végén adott interjúban Eva Hesse beszélt arról, milyen sokféle szerepet játszott a rajz művei koncipiálásában és kialakításában:
„A festéssel sok nehézségem volt, de a rajzolással soha. A rajzok sohasem voltak leegyszerűsítések. Széles skálán mozogtak a lineáristól a bonyolultabb vízfestményekig és kollázsokig. Ezek nagy méretre illetve festményre való lefordítása vagy átvitele mindig fáradságos volt. Nem tűnt természetesnek és azon gondolkodtam, hogyan lehetne másképp csinálni. Ezért kezdtem el reliefeken dolgozni és a vonallal mint kötéllel vagy zsineggel foglalkozni. ... Szó szerint lefordítottam a vonalat. Változtatgattam a zsinegek hosszát és vastagságát, háromdimenziós platformokat építettem, amiket papírmasével vagy más puha anyaggal emeltem ki a síkból. Ennek az alapnak az anyagait sokszor változtattam, de maga  a struktúra mindig madzagokból épült.”
Az 1960-as Cím nélkül című rajz ennek a zsinegekkel és kötelekkel térbe helyezett rajzolási folyamatnak az egyik dokumentuma. Szabadon eső, a madzagok súlyának és a tér erőinek, valamint a véletlennek az eredőjeként rajzolódik ki egy organikus alakzat, ami minden esetlegesség ellenére is valamelyest strukturált, sőt némiképp antropomorf. Különösen jól látható, hogy Hessét az anyag formába kényszerítésével szöges ellentétben éppen az anyag sajátos, szabad, spontán viselkedése és ennek az expresszivitása érdekli. Hagyja aláhullani, esni, lebegni vagy a saját súlyánál fogva nehézkedni. Az eldöntetlenség és a véletlenszerűségnek a műbe való beengedése új és radikális gesztus volt a minimalizmus árnyékában. A minimalista plasztikák szellemével és anyagával szöges ellentétben törékeny, laza, hajlékony formációkat eredményezett. A valósághoz és a megformáláshoz való teljességgel más viszony, más érzékenység motiválta: az elvont matematikai-geometriai rend és objektivitás birtoklásának minimalista öntudatával, az anyag és a forma uralásának a tudatával ellentétben a megfigyelő csendesebb és szerényebb pozíciója. Ez a magatartás ugyanakkor kitartóan beavatkozó és kísérletező volt, amely a rend és és a törvény ideálképe helyett a véletlen és a káosz erőit kutatta és jegyzetelte.
A MOCA bemutatója Hesse 1960 és 1970 között készült rajzainak húsz év óta az első kiállítása. A rajzokat mint festészet és szobrászat kereszteződési pontjait mutatja be, néhány plasztika és festmény referenciaként való egyidejű  kiállításával. A mintegy 150 rajz között sok naplójegyzet, feljegyzés, eddig be nem mutatott privát irat is szerepel, valamint néhány relief, köztük az 1966-ban  készített Metronomikus szabálytalanság III., amely festett fatáblákra rögzített, de az adott pontok közé feszítve is részben szabadon hullámzó textillel bevont drótokból áll. Hesse művei közül ez az egyik, ami John Cage-dzsel való rokonságának is a dokumentuma. (Cage és Rauschenberg közös performanszai a Black Mountain College-ban Josef Albers személyén és tanításán keresztül Hesse szellemi örökségének a részét alkották.) A hol sűrűsödő, hol ritkuló huzalok egyfajta  „térzörej” képi megjelenítői. A relief, mintegy a kozmoszból rögzített felvétel, a tér egyes pontjai között áramló energiák és kapcsolatok, kommunikáció vizuális megjelenítése. A kiugró, illetve háttérben maradó négyzetformák szabályosságában, valamint a négyzetek kilyukasztásának szisztematikusságában még ott a minimalizmus fegyelme, amit azonban ellenpontoz a huzalok lágysága, hullámzása, és véletlenszerű esése.
Hesse munkássága azért is inspirálja a művészetteoretikusokat, mert két filozófia ütközésének a metszéspontjában áll. Ezek egyike a 20. század avantgárd vívmányának tekintett pozició: a művész mint autonóm alkotó, az anyag, a forma, és a tér ura; másika pedig a többek között Paul Klee nevével fémjelezhető attitűd: a művész mint megfigyelő, a világot tanulmányozó, a kozmosz erőit kutató és önmagán átáramoltató szubjektum. Hesse munkásságában kitapintható, amint a kutató és egyúttal lírai alapállás felülkerekedik a minimalizmus geometriájának a fölényes magabiztosságán és hatalmi retorikáján. Élete utolsó műveivel kapcsolatban mondta Lucy Lippardnak, hogy az ún. „ablak rajzain” a részben áttetsző felületek a szubjektum efemer voltával állnak összefüggésben, és Hessének a káoszra vonatkozó sejtéseit fogalmazzák meg. „A rendjük káosznak nevezhető” – mondta, „a káosz azonban strukturálható úgy, mint nem-káosz.” Ez a gondolkodói bátorság túllép a 20. század szemléletén, amely Mondrian és Malevics kozmikus rendszereket kutató és rendszereket alkotó gondolkodásában öltött vizuális formát, mert nem a végső rendet és az örökérvényű rendszert kutatja, hanem felismeri a kaotikus univerzumot, és azt, illetve annak egy-egy szegmensét akarja, az emberi képességek erejével, nem-kaotikussá transzformálni.
(Los Angeles, Museum of Contemporary Art, 2006. VIII. 6–X. 23.)